Maffiavezér lehetett a koszovói kormányfő az Európa Tanács szerint

2010.12.14. 21:14

Egy szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett Hashim Thaci koszovói kormányfő a '90-es években - derült ki az Európa Tanács keddi jelentéséből.

Hashim Thaci koszovói kormányfő a '90-es években egy maffiaszerű, szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett - áll az Európa Tanács (ET) kedden nyilvánosságra hozott jelentéstervezetében.

A Drenica Csoport nevű bűnszövetkezet számlájára gyilkosságokat, szervkereskedést és egyéb bűncselekményeket írnak. A jelentés egyúttal cinkossággal vádolja meg a nyugati hatalmakat, mert szándékosan figyelmen kívül hagyták a '90-es évek végén elkövetett bűntetteket.

"Azt találtuk, hogy a Drenica Csoport vezetője a neves politikus és talán a KLA nemzetközileg legelismertebb személyisége, Hashim Thaci volt" - áll a jelentésben.

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (KLA) 1998-99-ben gerillafelkelést folytatott Szerbia ellen, amelynek során Belgrád elveszítette ellenőrzést Koszovó felett.

A pristinai kormány nyilatkozatban utasította vissza a vádakat, amelyeket "alaptalannak és rágalmazónak"  nevezett. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy a kormány a jelentés szerzője, Dick Marty ellen "jogi és politikai" lépéseket tesz.

Vasárnap első alkalommal tartottak parlamenti választásokat Koszovóban az óta, hogy 2008-ban kikiáltották az egykori szerb tartomány függetlenségét. Az unió megfigyelői gyanúsnak nevezték, hogy két olyan körzetben, amely Thaci erősségének számít, az átlagosnak a duplája, 95 százalékos volt a részvétel (erről itt olvashat bővebben).

KAPCSOLÓDÓ CIKK