Leterroristázta a WikiLeaks alapítóját az amerikai alelnök

Vágólapra másolva!
High-tech terroristának nevezte a WikiLeaks alapítóját az amerikai alelnök, aki közölte, hogy keresik Julian Assange jogi felelősségre vonásának módját. A portálalapító szerint viszont nem ő használ terrorista eszközöket.
Vágólapra másolva!

High-tech terroristának tartja az amerikai alelnök Julian Assange-t, a WikiLeaks alapítóját. Joe Biden közölte az NBC amerikai televíziónak adott interjújában, hogy keresik a jogi felelősségre vonás módját.

Az alelnök szerint, ha Assange szövetkezett egy amerikai katonával arra, hogy megszerezzék a titkos dukumentumokat, akkor az más elbírálás alá esik, mint ha neki mint újságírónak átadták volna ezeket. A kémkedés elleni törvény alapján nem lehet felelősségre vonni Assange-t, mert a WikiLeaks hagyományos médium, ezért most más törvényre hivatkozva próbálják megalapozni a vádat. Megpróbálnak bizonyítékot találni arra, hogy Assange összeesküvésben vett részt, vagyis bátorította, esetleg segítette Bradley Manning közlegényt, akit a titkos dokumentumok továbbításával gyanúsítanak.

Az El Pais című spanyol napilap megkeresésére Assange úgy reagált Biden alelnök szavaira, hogy az amerikai alelnök szerint terroizmus kideríteni az igazságot az Egyesült Államokról, miközben a terroizmus definíciója erőszak alkalmazása politikai célból. Közben Biden kormánya továbbra is zaklatja a WikiLeakset és a sajtót erőszakosan, politikai célból. Ki is akkor a terrorista? - tette fel a kérdést Julian Assange.

A WikiLeaks amerikai diplomáciai sürgönyöket hozott nyilvánosságra. A portál 39 éves alapítóját közben a svéd ügyészség szexuális bűncselekménnyel vádolta meg.