Letartóztatással fenyegetik Julia Timosenko volt ukrán kormányfőt

Vágólapra másolva!
Letartóztatással fenyegette meg a házi őrizetben lévő Julia Timosenkót az ukrán főügyészség, mert szerintük a volt kormányfő szándékosan akadályozza a munkájukat.
Vágólapra másolva!

Időhúzással gyanúsította meg szerdán az ukrán főügyészség a volt ukrán kormányfőt, Julia Timosenkót, és letartóztatással fenyegette meg. "Ha órákba telik az ügy jelenlegi ötoldalas iratának elolvasása valakinek, akinek számos egyetemi diplomája van és több kormányfunkciót betöltött, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy szándékosság van a dologban" - közölte Olekszander Kalifickij, a kijevi főügyészség munkatársa.

Szerhij Gorbatyuk bíró pedig azt közölte, hogy"a törvénynek megfelelően fognak eljárni vele szemben, amennyiben továbbra is akadékoskodik".

Timosenkót hatalommal való visszaéléssel és azzal vádolják, hogy miniszterelnöksége idején törvénybe ütközően használt fel 460 millió eurót, amelyet a kiotói egyezmény alapján Japántól kapott Ukrajna. A volt kormányfő, aki december óta házi őrizetben van Kijevben, minden vádat tagad, és azt állítja, hogy az államfő, Viktor Janukovics és emberei politikai bosszújának áldozata. Tavaly februárban Timosenko veszített Janukoviccsal szemben az elnökválasztásokon, ezután távozott a kormányfői posztról, és ellenzékbe vonult.

Timosenko 2001-ben rövid ideig börtönben is volt hamisítás és gázcsempészet vádjával, amelyet 2005-ben hatálytalanítottak. Elemzők szerint ötéves börtönbüntetésre ítélhetik majd, ha bíróság elé állítják, de a végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztik.