A szlovákiai kormánykoalícióban is részt vevő Híd párt vezetői nem folyamodnak a magyar honosításért. A párt elnöke szerint nem lesz attól "nagyobb magyar", hogy a kezében tarthat egy papírt. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke már január 3-án, az első munkanapon kérelmezte a magyar állampolgárságot.

Nem kérelmezik a magyar állampolgárságot a szlovákiai Híd párt vezetői - derült ki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorából. Bugár Béla, a kormánykoalícióban is részt vevő Híd elnöke szerint nem lesz attól "nagyobb magyar", hogy a kezében tarthatna egy papírt, amely az ő magyar állampolgárságát igazolná. Solymos László, a párt alelnöke kijelentette: "Nem hiszem, hogy nekem ahhoz kell a magyar állampolgárság, hogy tudjam: melyik nemzethez tartozom".

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke már január 3-án, az első munkanapon kérelmezte a magyar állampolgárságot. Berényi József ekkor elmondta, hogy egy magyar párt elnökeként ezt kötelességének érezte. A politikus a Duna Tv-ben most kifejtette azt is, hogy nem fél attól, hogy a magyar állampolgárság felvételével elveszítené a szlovákot, mert a kormányprogram tartalmazza a szlovák ellentörvény módosítását.

Jelenleg még érvényben van az ellentörvény, ami a szlovák állampolgárság elvesztését írja elő arra az esetre, ha valaki megszerzi egy másik ország állampolgárságát. Politikusi vélemények szerint a jogszabály módosítása tavasszal történhet meg.