Eladta a gyermekét ötezer euróért egy román pár

Vágólapra másolva!
Egy szegény körülmények között élő román pár ötezer euróért eladta gyermekét Franciországban, még 2004-ben. A fiatalokat a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, ám a bíróság keddi döntése értelmében szabadlábra helyezték őket.
Vágólapra másolva!

Ötezer euróért eladta a gyermekét egy román házaspár. Az eset hat évvel ezelőtt történt. A fiatalok a jobb élet reményében 2004-ben utaztak Franciaországba. Ott született meg a negyedik gyerekük, akit az Adevarul című napilap szerint egy roma nemzetiségű nőnek adtak el. A pár az "üzlet" megkötésekor a helyszínen háromezer eurót kapott meg, a többit pedig részletekben utalták át nekik a bankszámlájukra.

A román rendőrség akkor csapott le rájuk, amikor az utolsó részletet akarták kivenni. A férfit és a nőt előzetes letartóztatásba helyezték, mindketten fellebbeztek a korábbi döntés ellen. A Temes megyei bíróság kedden szabadlábra helyezte őket. A döntést azzal indokolták, hogy a szegény körülmények között élő pár büntetlen előéletű. Emellett ráadásul beismerték a tettüket, és még a hatóságokkal is együttműködtek.