Folytatódtak a zavargások Tunéziában

Vágólapra másolva!
Ismét heves összecsapások voltak tunéziában. A tüntetések már a fővárosba is átterjedtek. Tuniszban bezártak az üzletek, az utakon pedig rendőrök cirkálnak. A három hete tartó zavargásokban a hivatalos adatok szerint eddig legalább huszonhárman meghaltak. Jogvédő szervezetek szerint azonban már több mint hatvanan vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Folytatódtak a zavargások Tunéziában. A három hete tartó megmozdulásokban a hivatalos adatok szerint eddig legalább huszonhárman vesztették életüket. A tömegek a munkanélküliség és a korrupció elleni tiltakoznak. A tüntetések az ország közepén kezdődtek, majd a fővárosra is átterjedtek. Szidi Búzidban több tízezer ember vonult az utcákra. A tüntetők már nemcsak munkalehetőséget, hanem szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot és más szabadságjogokat is követelnek.

Tunisz főbb útvonalain rendőrök járőröznek, a város üzleteinek nagy része pedig zárva van. Rendőrségi páncélosok és beavatkozásra kész rendfenntartók cirkálnak például a Habib Burgiba sugárúton és a Barcelona téren, egy nagy vasúti csomópont mellett, ahova az elővárosi vonalak futnak be.

A tunéziai kormány szerdán este nyolctól reggel hatig kijárási tilalmat vezetett be a fővárosban. Az intézkedés előtt a Tuniszban tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, köveket dobáltak rájuk, míg viszonzásul a hatóság emberei könnygázt vetettek be a feloszlatásukra. Egy szemtanú szerint egy nyugat-tuniszi elővárosban egy fiatal férfit lelőttek a rendőrök szerda este, még a kijárási tilalom életbe lépése előtt. A 25 éves áldozat épp az otthonába tartott. Egy amerikai újságíró pedig megsérült a lábán.

Csütörtök délután a kedvelt turistacélpont, Hammámet tengerparti üdülővárosra is átterjedt a zavargás. A tüntetők törtek-zúztak, de sérülésekről nem érkezett jelentés.

Mindeközben Tunézia elnöke, Zin el-Abidin ben Ali bejelentette, hogy a kialakult helyzet miatt nem kíván indulni a 2014-ben esedékes választásokon. A vezető egyúttal közölte azt is, hogy felszólította a rendőrséget: ne használjanak éles lőszert a tünetetők ellen. Zin el-Abidin ben Ali 1987 óta irányítja az országot. A legutóbbi, 2009-es választásokon a szavazatok 89,62 százalékát szerezte meg. Ő Tunézia második elnöke, azóta, hogy az ország 1956-ban elnyerte függetlenségét Franciaországtól.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön felszólította a tunéziai hatóságokat járjanak utána, hogy hány civilt öltek meg a rendőrök az összecsapások során. A főbiztos szerint emberjogvédő szervezetek több mint 60 ember haláláról számoltak be. Pillay úgy véli, hogy a sok áldozat az "eltúlzott intézkedések következménye".