Felgyújtotta magát egy algériai munkanélküli

Vágólapra másolva!
Tiltakozásul, elkeseredésében felgyújtotta magát egy munkanélküli Algériában. A férfi halála miatt a Buhadra nevű kisvárosban mintegy százan kezdtek tüntetni. 
Vágólapra másolva!

Gázolajjal leöntötte, és felgyújtotta magát egy munkanélküli férfi Algériában. A férfi azután esett végső elkeseredésbe, hogy találkozott Buhadra kisváros polgármesterével, akitől munkát és házat kért, de nem járt sikerrel. A férfi halála után mintegy százan tüntettek az Algírtól 700 kilométerre keletre lévő településen.

Az utóbbi hetekben Algéria több településén, köztük a fővárosban, Algírban is voltak utcai megmozdulások a munkanélküliség és az élelmiszerárak gyors emelkedése miatt. A zavargásokban két ember meghalt, és sokan megsebesültek. A tiltakozók lecsendesítése érdekében csökkentették a cukor és az étolaj árát.

A szomszédos Tunéziában a hetek óta tartó zavargásokat szintén egy munkanélküli tiltakozása indította el. Egy diplomás fiatal, Mohamed Bouazizi decemberben felgyújtotta magát, miután a helyi hatóságok erőszakkal eltávolították az utcáról, és nem hagyták, hogy zöldséget áruljon hivatalos hatósági engedély nélkül.