Feltörekvő cigányok miatt emlegeti Magyarországot egy amerikai lap

Vágólapra másolva!
Az egész világsajtót bejárta hétfőre a szombati budapesti diszkótragédia, de egy Orbán-interjúnak és a Vatikánba beépülő egykori magyar kémeknek is jutott hely a Magyarországról szóló híradásokban. Egy kínai lap Budapest zenei életét méltatja aprólékos riportjában, Amerikában pedig a cigányság felemelkedésének úttörőjeként példálóznak Magyarországgal.
Vágólapra másolva!

Vasárnap és hétfőn egyértelműen a szombat éjszakai budapesti diszkóbaleset uralta a Magyarországról szóló külföldi tudósításokat. A nagy hírügynökségek beszámolói alapján az amerikai CNN-től, az orosz Ria Novosztyiig világszerte szinte mindenhol megírták a West-Balkán nevű szórakozóhelyen történt tragédiát, amelyben három fiatal lány vesztette életét. Az ügyről a BBC már vasárnap délben beszámolt, majd a Telegraph és más lapok is sorra közölték a híreket. A tragédiáról az [origo] legfrissebb cikkét itt találja.

A diszkótragédia mellett azonban Orbán Viktor is helyet kapott a külföldi tudósításokban: a magyar miniszterelnökkel hétfőn a német Bild közölt terjedelmes interjút "A Bildet is betiltatná, Orbán úr?" címmel. Az interjúban Orbán arról beszélt, hogy a magyarok vették ki az első követ a Kelet- és Nyugat-Európát elválasztó falból, majd védelmébe vette a médiatörvényt. A miniszterelnök szerint eddig gyakorlatilag nem volt Magyarországon médiafelügyelet, és a média naponta sértette meg az emberi méltóságot. Amikor a Bild arról kérdezte, hogy mit szól a nyugaton ráragasztott "Puszta-Putyin" becenévhez, Orbán azt válaszolta, hogy "reméli, az orosz miniszterelnök nem sértődik meg ezen az összehasonlításon" (az interjúról részletesen ebben a cikkünkben olvashat).

A Los Angeles Times hétfői cikke Magyarországot említi példaként a feltörekvő európai romákról közölt cikkében, amelyben azt írja, hogy a cigányok egy kicsi, de egyre növekvő csoportja egyre inkább képes felemelkedni a tanult középosztályba. A lap szerint Európában a mintegy 8 millió roma többsége szélsőséges szegénységben él, de egyeseknek új lehetőségek nyílnak meg, új támogató programok segítségével, például Magyarországon. A Los Angeles Times megszólaltatja Szira Juditot, a Roma Education Fund egyik vezetőjét, aki szerint egyre több roma kerül be a felsőoktatásba.

A China Post hétfőn terjedelmes riportot közölt Budapest zenei életéről: a kínai lap szerint ugyanis a magyar főváros Kelet-Európa egyik legdinamikusabb zenei helyszíne. "A zsidó és cigány kisebbségi hatások a tangóval és a flamencóval keveredve egy egzotikus és részegítő egyveleget hoznak létre, amelyet néha szomorkás hangulat színez" - írják, majd a cikk konkrét klubokat és élőzenét játszó helyeket sorol a budapesti kulturális palettáról.


A diszkóbaleset híre a BBC-n

Az Examiner arról ír, hogy II. János Pál pápa életrajzírója új dokumentumokat talált arról, hogyan épült be a 60-as évektől a magyar titkosszolgálat a Vatikánba. A lap a Catholic News Service cikkét idézve közli, hogy a szovjet blokk titkosszolgálatai igyekeztek manipulálni a vatikáni vitákat és döntéseket. A cikkben a korábbi pápa életrajzírója, George Weigel azt mondja, a magyar kormány a Vatikán diplomáciai nyitását arra használta, hogy átvegye az irányítást a magyar katolikus egyház fölött. A férfi által talált dokumentumok szerint 1964 után a legtöbb Magyarországon kinevezett püspök együttműködött a titkosszolgálattal, miközben a Római Pápai Magyar Intézet vezetői, valamint diákjainak fele is kém volt. A Vatikánba telepített ügynökök, a lap szerint az egyház nyitottságát kihasználva zavart próbáltak kelteni és hamis történetek kreálásával próbálták lejáratni a Vatikánt.

A dél-koreai Korea Herald arról számolt be, hogy a szöuli magyar nagykövetség megjelentette honlapján a magyar Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatót. A lap szerint a 73 felsőoktatási intézményt felsoroló, angol nyelvű dokumentum egy sokféleséget tükröző felsőoktatási rendszert mutat be, amely az európai felsőoktatási rendszer szerves része, és rengeteg más intézménnyel áll kapcsolatban világszerte. Az újság megjegyzi azt is, hogy több magyar egyetem több száz éves múltra tekint vissza.