Prostituáltakkal vette körül magát Berlusconi az ügyészség szerint

Vágólapra másolva!
"Jelentős" számú fiatal prostituálttal volt viszonya Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek olasz ügyészek szerint.
Vágólapra másolva!

Egy a római képviselőház honlapjára feltöltött dokumentum szerint olasz ügyészek úgy vélik, hogy Silvio Berlusconi több nőnek is megengedte szexuális szolgáltatás fejében, hogy használjon Milánó közelében lévő lakásokat, amelyeket a kormányfő még a hetvenes évek ingatlanbefektetései keretében építtetett. Az olasz kormányfőnek az ügyészek szerint "jelentős" mennyiségű fiatal prostituálttal volt viszonya. Az ügyészség a parlament engedélyét kérte ahhoz, hogy átkutassák Berlusconi egyik partnerének az irodáját, akiről feltételezik, hogy a 74 éves miniszterelnök nevében fizette ki a nőket. A parlament illetékes bizottsága a héten dönt a kérelem engedélyezéséről vagy elutasításáról.

A nyomozást folytató ügyészek azt is vizsgálják, hogy a kormányfőnek volt-e viszonya a Ruby becenévre hallgató, 17 esztendős éjszakai táncosnővel. Feltételezések szerint Berlusconi tavaly tavasszal odatelefonált a rendőrségre, hogy engedjék el a fiatal lányt, akit lopásért vettek őrizetbe. Az olasz sajtóban "Rubygate"-ként elhíresült ügyben még kiskorú prostitúciója miatt is felelősségre vonhatják Berlusconit, ugyanis a lány állítólag többször vett részt a kormányfő partijain (erről bővebben itt olvashat). A milánói ügyészség utasítására lehallgatott telefonbeszélgetések átiratát elolvasó, az Ansa olasz hírügynökség által meg nem nevezett források szerint: Ruby kifecsegte egyik barátnője anyjának, hogy ötmillió eurót kért Berlusconitól, s ezt meg is kapja a tagadásért és hallgatásért cserébe.

Berlusconi tagadja, hogy bármi jogtalant követett volna el, és abszurdnak tartja a vádakat, továbbá szerinte a politika által irányított ügyészek törvénytelenül járnak el. A miniszterelnök vasárnap azt mondta, hogy még soha nem fizetett szexért, és stabil viszonya van valakivel, amióta külön él a második feleségétől.

Előre hozott választások is lehetnek

Berlusconi aligha lélegezhet fel, az Alkotmánybíróság a múlt csütörtökön részlegesen megsemmisítette azt a mentelmi jogi törvényt, amelytől a miniszterelnök ellen indított több per sorsa függött. A bíróság alkotmányellenesnek minősítette a "legitim akadályoztatás" nevet viselő törvénynek azt a passzusát, amely automatikusan engedélyezte a kormány tagjai számára, hogy elfoglaltságukra hivatkozva ne jelenjenek meg a bíróság előtt. Ez azzal járt, hogy a miniszterelnök ügyében elindított két per lefolytatását kötelezően fel kellett függeszteni.

Berlusconinak azzal is szembe kell néznie, hogy amióta szakított korábbi szövetségesével, Gianfranco Finivel, parlamenti többsége is meglehetősen törékeny. Megfigyelők a tornyosuló problémák miatt előre hozott választásokra számítanak.