Két nap alatt két egyiptomi gyújtotta fel önmagát

Rövid idő alatt két egyiptomi is önmaga felgyújtásával próbált tiltakozni, és hasonló esetek történtek Mauritániában és Algériában is. A példát egy tunéziai fiatalember adta, akinek halála miatt az elnök bukásához vezető zavargások törtek ki.

Felgyújtotta magát egy férfi kedden Kairóban egy kormányzati épület előtt. Egy, a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó biztonsági tisztviselő azt mondta: a férfi jogász, de nem közölt részleteket tettének körülményeiről. Egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy túlélte-e, illetve milyen állapoban van.

A keddi már a második hasonló eset rövid időn belül. Hétfőn az egyiptomi parlament épülete előtt gyújtotta fel magát egy 50 éves férfi, aki kormányellenes jelszavakat kiabált. Az AP hírügynökség által idézett tisztviselők szerint a férfit gyorsan el tudták oltani, majd könnyebb sérülésekkel kórházba vitték. A férfi az Al-Ahram című helyi lap szerint egy négygyermekes étteremtulajdonos.

Az egyiptomihoz hasonló eseteket jelentettek hétfőn Mauritániából és Algériából. Az önmagukat felgyújtó férfiak valószínűleg a 26 éves tunéziai Mohamed Buazizi példáját követik, akinek január elején bekövetkezett halála tiltakozási hullámot váltott ki az észak-afrikai országban, amely végül az elnök bukásához vezetett. Buazizi azért gyújtotta fel magát, mert a rendőrség megakadályozta, hogy engedély nélkül adjon el zöldséget egy piacon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK