Korrupcióval és sikkasztással vádolják Haiti volt diktátorát

Vágólapra másolva!
Fegyveres rendőrök vezették be a bíróságra Haitin Jean-Claude Duvaliert, a karibi ország volt diktátor-elnökét.  A "Baby Doc" néven is ismert politikus 1986-ban menekült el a népharag elől Párizsba, miután kegyetlenkedéssel és korrupcióval vádolták. A héten visszatért Haitire, elmondása szerint azért, hogy segítsen a népen. A bíróság most sikkasztással és korrupcióval vádolja.
Vágólapra másolva!

Fegyveres rendőrök gyűrűjében vezették be az egyik fővárosi bíróságra Jean-Claude Duvaliert, a karibi ország volt diktátor-elnökét kedden - jelentette a BBC. A lap szerint a "Baby Doc" néven ismert politikus a főügyésznél és egy bírónál járt, akik az államkasszából ellopott pénzekről kérdezték. A bírósági látogatás idején nem volt egyértelmű, hogy Duvaliert letartóztatták, vagy csak tájékoztatják a bíróságon az ellene folyó vizsgálatról. Duvalier egyik kísérője a BBC szerint azt mondta, hogy a volt diktátor nyugodtan viselkedett, vizet és kávét ivott.

Kedden este aztán a hatóságok bejelentették, hogy korrupcióval, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják az egykori diktárot. Duvalier a főváros egyik szállodájában lakik, a rendőrök az épületet lezárták.

A most 59 éves Baby Doc-ot 15 év diktatúra után 1986-ban a népharag űzte el Haitiről. Azóta Párizsban élt, és nagy meglepetést okozott azzal, hogy két napja visszatért Haitire (erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat). Jean-Claude Duvalier-t óriási mértékű korrupcióval, elnyomással és az emberi jogokkal való visszaélésekkel vádolták, melyet az 1971 és 1986 között tartó uralma alatt követett el. Noha ő tagadja, kritikusai szerint több millió dollárt sikkasztott el az elszegényedett karibi országban. Emellett terrorista magánrendőrsége, a Tonton Macoute minden ellenzéki megmozdulást elfojtott, ártatlan emberek tízezreit kínozta és gyilkolta meg.

Korábban az Amnesty International, a Human Rights Watch és más nemzetközi jogvédő szervezetek is sürgették a hatóságokat, hogy emeljenek vádat ellene. A BBC szerint most egyre többen követelik, hogy ne csak a gazdasági bűncselekmények, hanem a gyilkosságok miatt is vonják felelősségre Duvaliert.