Még soha nem raboltak el annyi embert kalózok, mint tavaly

Vágólapra másolva!
Több mint ezer tengerészt raboltak el felfegyverkezett kalózok tavaly a tengeri járőrszolgálat jelentése szerint. A Nemzetközi Kalózfigyelő Központ adatai szerint a szomáliai kalózok még mindig több mint hatszáz túszért követelnek váltságdíjat.
Vágólapra másolva!

Világszerte ötvenhárom hajót térítettek el kalózok tavaly, és 1181 embert raboltak el. Közülük nyolc tengerész meghalt a felfegyverkezett támadók támadásaiban - áll a Nemzetközi Tengerészeti Iroda jelentésében, amelyről a Telegraph számolt be.

A számok alapján még soha ennyi embert nem ejtettek túszul és soha annyi hajót nem térítettek még el, mint 2010-ben - mondta a kalózfigyelő központ igazgatója, aki hozzzátette, hogy a számok növekedése nyugtalanító. A szomáliai kalózok tavaly december óta 28 hajót tartanak fogva, és 638 túszért követelnek váltságdíjat.