Berlusconi megbüntetné az ellene eljáró hivatalnokokat

Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint politikai szándék húzódik meg az ellene indított eljárások mögött. A vádakat ráadásul alkotmányellenesnek nevezte, az ellene eljárók számára pedig büntetést követelt.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint az ellene indított eljárás mögött politikai szándék húzódik meg, ezért azok a hivatalnokok, akik az eljárást folytatják, szerinte nem kellene, hogy büntetés nélkül megússzák.

A BBC szerint Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy 10 perces, gyakran dühös kirohanásokkal tarkított tévéműsorban azt mondta, hogy az ellene folyó nyomozás alkotmányellenes. Azt is megfogadta, hogy olyan törvényeket fog elfogadtatni, ami megakadályozza a választott hivatalnokok ellen folyó eljárásokat.

"Nincs semmi, ami miatt szégyenkeznem kéne" - mondta Berlusconi, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy fiatalkorú prostituáltnak fizetett. "A kormány folytatja a munkát, és a parlament olyan szükséges reformintézkedéseket fog hozni, amelyek garantálják, hogy hivatalnokok ne tudjanak illegitim módon tönkre tenni olyanokat, akiket a polgárok választottak" - mondta.

A kormányfő elutasította, hogy megjelenjen a milánói hatóságnál arra hivatkozva, hogy annak sem funkcionális, sem területi illetékessége nincs, illetve az eljárás is illegitim. Berlusconi szerint politikai szándék vezérelte a támadóit, mivel az eljárás csak egy héttel az ellene tartott bizalmi szavazás után indult.

A BBC idézi a Sky televízió műsorát, ahol a kormányfő azt mondta: "százötven ügynök vett részt abban az akcióban, amelyet lányok ellen folytattak, akiknek nem volt más bűnük, minthogy az én vacsoravendégeim voltak" - mondta Berlusconi. A miniszterelnököt azzal gyanúsítják, hogy egy akkor 17 éves marokkói lánynak fizetett szexuális szolgáltatásokért.

A miniszterelnök szerint a lányokat nem engedték kapcsolatba lépni sem ügyvéddel, sem mással, és 12 órás várakoznak tették ki őket, miközben nem adtak nekik enni. "Úgy kezelték őket, mint valami bűnözőket egy maffiaellenes akcióban. Ez a törvénytelen eljárás nem maradhat megtorlatlan" - mondta.

Egy a római képviselőház honlapjára feltöltött dokumentum szerint olasz ügyészek úgy vélik, hogy Silvio Berlusconi több nőnek is megengedte szexuális szolgáltatás fejében, hogy használjon Milánó közelében lévő lakásokat, amelyeket a kormányfő még a hetvenes évek ingatlanbefektetései keretében építtetett. Az olasz kormányfőnek az ügyészek szerint "jelentős" mennyiségű fiatal prostituálttal volt viszonya.