Februárban válhat hivatalossá Dél-Szudán elszakadása

Vágólapra másolva!
Az első hivatalos, de még nem teljes adatok szerint a dél-szudániak majdnem 99 százaléka az északtól való elszakadás mellett voksolt a múlt heti népszavazáson.
Vágólapra másolva!

Bár hivatalos végeredmény csak februárra várható, de a Dél-szudáni Népszavazási Bizottság internetes oldala szerint a dél-szudániak 98,6 százaléka a Szudántól való elszakadás mellett voksolt a múlt héten tartott népszavazáson.

A déli országrészt irányítók óva intették a főként keresztények lakta Dél-Szudánt a korai ünnepléstől, de a szakértőknek semmi kétségük nincs a végeredményt illetően. A szudáni elnök, Omár al-Basír közölte: elfogadja a népszavazás végeredményét.

Eddig a voksok nyolcvan százalékát számolták össze a déli országrészben, és száz százalékát az ország többi részén. Hogy a szavazás érvényes legyen, a szudániak hatvan százalékának kellett elmennie szavazni, ez a választási bizottság korábbi jelentése szerint megtörtént.

Ha a függetlenségpárti szavazatok lesznek többségben, akkor az országrész az észak-déli polgárháborút lezáró, 2005-ben megkötött békeszerződés értelmében július 9-én válik függetlenné.

A szudáni választásról és annak tétjéről szóló részletes összeállításunkat itt olvashatja el.