Villanykorbácsos csalók vetettek árnyékot az arab teveversenyekre

Vágólapra másolva!
Robotzsokékba épített elektromos sokkolókkal próbálta manipulálni az arab tevefuttatások végeredményét egy alvilági csoport, amely tevetulajdonosoknak árulta a láthatatlan villanykorbácsokat. Az ügyet leleplező rendőrség szerint a távirányítású eszközökkel megsértették az állatvédelmi törvényeket és az arab hagyományokat is.
Vágólapra másolva!

Egy egész sportágat rendíthet meg az a kiterjedt csalássorozat, amelyet a napokban leplezett le a dubaji rendőrség az arab országokban népszerű teveversenyeken. A rendőrök kiderítették, hogy néhány csaló rejtett elektromos sokkolókkal ösztökélte gyorsabb futásra a versenyeken indított állatokat, és így állatkínzással manipulálta a versenyek kimenetelét az öböl menti arab országokban - írja a brit Telegraph.

Az Arab-öböl környékén elterjedt tevefuttatásokon hagyományosan gyerekek hajtották a tevéket, de az ő helyüket az utóbbi időben biztonsági okokból apró robotzsokék vették át. A dubaji rendőrség szerint egy üzleti csoport olyan elektromos sokkolót fejlesztett ki, amely ezekbe a robotokba beépítve láthatatlanul, elektromos ütésekkel korbácsolta az állatokat. A titkos villanykorbácsot a csoport mintegy 5000 fontos (1,6 millió forint) áron kínálta a régióban a tevetulajdonosoknak.

A sokkolót távirányítóval lehetett aktiválni, így a tulajdonos a verseny közben gombnyomással, távolról korbácsolhatta tevéjét. "Ez nemcsak embertelen, de az állatvédelmi törvényeket is sérti, és ellenkezik a hagyományainkkal" - közölte az ügyet felgöngyölítő rendőrség vezetője, Kalill Ibrahim al-Manszuri dandártábornok.

A kiterjedt csalássorozat háttere egyelőre még nem állt össze teljesen: annyit lehet tudni, hogy a sokkolót egy meg nem nevezett ázsiai országból érkező csoport árulta, akiket két férfi vezetett. A rendőrség fülest kapott a csalásról, ezért egyik fedett ügynökük felvette a kapcsolatot a csoporttal, és jelezte, hogy szeretne villanykorbácsot venni. Amikor a két összekötő leszállította az árut, a rendőrség letartóztatta a férfiakat. A két gyanúsított beismerő vallomást tett.