Két halott egy orosz bevásárlóközpont-tűzben

Vágólapra másolva!
Az orosz hatóságok közlése szerint két halottat találtak az Urál hegységnél lévő város, Ufa egyik bevásárlóközpontjában, ahol szombaton robbanás történt. Öten megsérültek.
Vágólapra másolva!

Mindkét szintjét elborították a lángok egy orosz bevásárlóközpontnak, miután robbanás történt az Urál hegységnél lévő Ufában található plázában szombaton. A hatóságok a tűz eloltása után két holttestet találtak, legalább öten megsérültek, egyelőre nem utal semmilyen nyom merényletre. A robbanás okát még nem tudják.

Az orosz belügyminisztérium helyi képviselőjének elmondása szerint a robbanás az Európa nevű bevásárlóközpont dohányosok által kedvelt kávézójában történt. Az egyik szemtanú állítása szerint a vásárlók és az ott dolgozók kimenekítése nehezen ment, mivel a főbejáratot is beborította a tűz, ami belekapott két parkoló autóba, azok pedig szintén felrobbantak.