Dominikán is van halálos áldozata a kolerának

Vágólapra másolva!
A Dominikai Köztársaságban is követelt halálos áldozatot a kolera. A szomszédos Haitin már négyezer ember halt meg a fertőzés miatt, amelyet csaknem kétszázezer ember kapott meg a járvány októberi kitörése óta - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Egy 53 éves haiti férfi a kolera első halálos áldozata Dominikán - írja a BBC. Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint a beteget az ország keleti részén lévő Higuey városában kezelték, és pénteken hunyt el. Azóta újabb haláleset nem történt.

Haitin már csaknem négyezer ember halt meg kolera miatt és közel kétszázezren fertőződtek meg a betegséggel a járvány októberi kitörése óta.

A Dominikai Köztársaság megszigorította a határellenőrzést, hogy megakadályozza a betegség átterjedését az országra, nem sokkal azután, hogy Haitin az első megbetegedéseket észlelték. Ennek ellenére Haitiról több tízezren utaztak a szomszédos Dominikára munkát keresni.