Vágólapra másolva!
Nelson Mandela korábbi tüdőproblémái miatt kivizsgálásra kórházba került, Dél-Afrika elnökhelyettese szerint azonban nem kell aggódni az egészsége miatt. Az egykori polgárjogi aktivista pénteken el is hagyta a kórházat.
Vágólapra másolva!

Két napra kórházban volt Nelson Mandela, a Dél-Afrikai Köztársaság korábbi és első színesbőrű elnöke. A köztársaság elnökhelyettese szerint azonban csak tesztekre vitték be és már pénteken elhagyta a kórházat. Az ABC News szerint Mandelát a továbbiakban otthon ápolják.

A 92 éves Nelson Mandela speciális teszteken esik át a kórházban, semmi ok az egészsége miatti aggodalomra - jelentette ki Kgalema Motlanthe dél-afrikai elnökhelyettes. Az ország első színesbőrű elnökét, aki a feketék egyenlő bánásmódjáért folytatott küzdelme miatt lett elismert aktivista, szerdán vitték kórházba - írta a Reuters.

A hírügynökség szerint egy Mandelához közeli forrás szerint az egykori politikus tüdőproblémája után lábadozik. Az alapítványánál az közölték, hogy rutinvizsgálatokat végeztek rajta.

Motlanthe szerint Mandela jó egészségnek örvend, a vizsgálat a korára és az egészségügyi előzményekre való tekintettel volt szükséges. A polgárjogi aktivista 27 év börtönbüntetés után 1990-ben szabadult. A fogházban tuberkolózist állapítottak meg nála, később pedig volt egy szemműtétje és egy prosztatarák miatti kezelése is.

Mandela nem jelent meg nyilvánosság előtt a tavaly labdarúgó-világbajnokság óta, állapotáról a Milpark Kórház sem nyilatkozik. Motlanthe csupán annyit közölt, hogy korábbi betegsége a tüdőproblémájával van összefüggésben, de részleteket nem közölt.

A Reuters azt írta: Mandela 2004. júniusában, 86. születésnapján vonult vissza a közszerepléstől a következő szavakkal: "ne hívjatok, majd én kereslek titeket".