Új Egyiptomot szeretne látni Baradei

2011.01.28. 17:46

A rezsim a végét járja, a nemzetközi közösségnek fel kellene emelnie szavát ellene, de nem várnak külső segítséget. Erről az egyiptomi tüntetések élére állt Mohamed el-Baradei Nobel-békedíjas politikus, ellenzéki vezető beszélt több interjúban.

A végét járja rezsim - figyelmeztette Hoszni Mubarak elnököt Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség korábbi Nobel-békedíjas igazgatója, egyiptomi ellenzéki vezető a Guardianben. "Azt üzenem a Guardiannek és a világnak, hogy egy végóráit élő rezsim izolálja el Egyiptomot" - mondta Baradei a brit lapnak adott interjújában arra utalva, hogy az egyiptomi kormány a pénteki zavargások miatt szinte teljesen elvágta az ország internetes összeköttetéseit.

Baradei szerint ez arra utal, hogy a hatalom pánikba esett. "Magánzárkába zárta az egyiptomiakat", és az országot az információs korszak előtti időbe lökte vissza a kormány ezzel a lépéssel - mondta az ellenzéki vezető, aki szerint a kommunikációhoz fűződő alapvető emberi jogtól fosztották meg őket, és "erre még egyetlen országban sem volt példa."

Elismerte, hogy a kommunikációs nehézségek miatt akadozhat a demonstrációk szervezése. "Nem tudom, milyen esélyeim vannak mára. A kommunikáció elvágásával ez nehéz lesz, de azt hiszem, nagyon sok ember el fog jönni" - mondta a tüntetésekre utalva.

"Természetesen veszélyes számomra a mai nap, de megéri a kockázatot. Ha látod, milyen állapotban van az országod, akkor vállalnod kell a kockázatot. A néppel leszek" - mondta a politikus, aki előző este érkezett vissza Egyiptomba.

"A nemzetközi közösségnek meg kell értenie, hogy nap mint nap megtagadnak tőlünk minden emberi jogot. Egyiptom ma egy nagy börtön. Ha a nemzetközi közösség nem szólal fel ez ellen, nagyon sok következménye lesz. Egyetemes értékekért harcolunk itt. Ha a nyugati országok most nem emelik fel a szavukat, akkor mikor fogják?" - kérdezte Baradei, aki már korábban is kritizálta az amerikai külügyminisztert, amiért stabilnak nevezte az egyiptomi kormányt.

Az egyiptomi nép segít magán, majd ők megváltoztatják a rendszert, és nem várnak segítséget külföldről - mondta Baradei egy kairói videofelvételen, amelyet a brit Telegraph tett közzé. Az ellenzéki politikus szerint ők csak azt várják a külvilágtól, hogy gyakorolják azt, amit prédikálnak: védjék meg az egyiptomiak egyetemes értékekre vonatkozó jogát, a szabadságot, a méltóságot, a társadalmi igazságosságot.

Baradei konkrét társadalmi igazságosságon alapuló demokratikus reformokat vár, azért utazik oda, hogy megpróbálja békés mederben tartani a dolgokat - mondta még elutazása előtt a bécsi repülőtéren. Ha a rezsim erőszakot vett be, akkor az "szörnyű helyzetet okozhat" - mondta. Azt is mondta, hogy politikai spirituális és erkölcsi támaszt szeretne nyújtani a fiatal tüntetőknek, ezért utazik haza. "Ők az én népem, látnom kell őket. Egy új Egyiptomot szeretnék látni."

Egyiptomban pénteken felerősödtek a kormányellenes megmozdulások, a nagyobb városokban tízezres tömegek harcolnak a rendőrökkel. Vidéki városokban pedig már pártszékházakat és rendőrőrsöket is elfoglaltak - a forrongásokról itt olvashat bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK