Anarchista csoportok összehangolt akciókkal készülnek a Vilmos herceg és menyasszonya, Kate április 29-ei esküvőjére - írja a hétfői Sun. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap szerint az akció részeként füstbombákat dobálnának az esküvői menet mentén.

A Sun írása szerint az anarchisták "nagy pusztításra készülnek" a westminsteri apátság környékén már az esküvőt megelőző hónapban is, és céljuk az, hogy a nagy napon útakadályokkal és füstbombákkal zavarják meg a ceremóniát.

A bulvárlap azt írja, hogy hozzájutott egy műholdképhez, ahol a menet útvonalát tartalmazó térképen több helyen is megjelölik, hogy hol tervezik az akciókat.

A lap egy Chris Knight nevű aktivistát nevezett meg a tervezett rendbontás fő szervezőjeként, aki korábban egyetemi tanárként is dolgozott, ám bankárokat és rendőröket célzó erőszakos tervei miatt elbocsátották. Elmondása szerint két fázisban hajtják végre az akciót, az egyik az előkészületeket érinti, a másik magát az esküvő napját. Knight szerint a céljuk az, hogy a zavarkeltés révén olyan mértékűre nőjenek a biztonsági költségek, hogy vagy lefújják az esküvőt, vagy máshová vigyék azt a Szent Pál térről. "Ez nagyon kínos lenne a monarchiának" - tette hozzá.

A lap szerint két héttel ezelőtt mintegy 300 anarchista tartott titkos találkozót Manchesterben, ahol elhatározták, hogy az akciók március 26-án indulnak. Ekkor egy előre bejelentett szakszervezeti tüntetést fordítanának át úgy, hogy rendőrőrsöket, kormányzati és katonai épületeket rohamoznának meg.

A Scotland Yard szóvivője azt nyilatkozta a lapnak, hogy a rendőrségnek megfelelő terve van a zavarkeltés elhárítására.