Nincs tanítás a moszkvai általános iskolákban az influenza miatt

Vágólapra másolva!
Moszkvában iskolai szünetet rendeltek el az általános iskolákban az influenzajárvány miatt. Félmillió gyerek marad otthon egyelőre hétfőtől péntekig, az iskoláknak azt ajánlják, hogy interneten adják fel a házi feladatokat.
Vágólapra másolva!

Az orosz hatóságok szerint egyelőre nem veszélyes a Moszkvát sújtó influenzajárvány, ennek ellenére iskolai szünetet rendeltek el az orosz fővárosban az 1-8. osztályos tanulók számára. A döntés félmillió gyereket érint.

Az orosz iskolákban akkor szokták elrendelni a szünetet, amikor a megbetegedések száma osztályonként eléri a 40 százalékot, idén azonban a tiszti főorvos úgy döntött, hogy a járvány terjedésének megelőzése érdekében lejjebb szállítja a küszöböt.

Minden iskolában lesznek délutáni foglalkozások azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen okból nem maradhatnak otthon, a kényszerszünet után pedig minden iskolában külön foglalkozásokat szerveznek majd az elmulasztott anyag pótlására. A hatóságok azt ajánlották az iskoláknak, hogy az interneten adják fel a házi feladatokat.

A megbetegedések száma elmarad a korábbiaktól

A moszkvai kórházakban számos ágyat tartanak fenn az influenzában megbetegedettek számára, és teljesen külön osztályokat nyitottak az influenzás kismamáknak. A városi illetékesek a tavalyi új típusú influenzát teljesen felesleges hisztériának tekintik, bár az idén elszigetelt törzsek között a tavalyi H1N1 kórokozó a leggyakoribb - mintegy 40 százalék az aránya -, és legalább egy halálesetet már feljegyeztek.

Az egészségügyi miniszterhelyettes szerint a helyzet nem veszélyes, a megbetegedések száma még mindig 20-30 százalékkal elmarad az előző évek hasonló időszakától.