Hónapok óta nem látták hivatalában Leonyid Csernoveckij kijevi polgármestert. A sajtótájékoztatóin időnként dalra fakadó vagy épp fürdőgatyában megjelenő egykori bankárt furcsa dolgai miatt már évekkel ezelőtt pszichiátriai vizsgálatra akarták küldeni, de a vezetése alatt kötött gyanús üzletek miatt is indultak vizsgálatok. Mégis úgy tűnik, mindent megúszhat, még azt is, hogy szó nélkül lelépett, miközben még hivatalban van.

"Szabadságon van, vagy mi?" - érdeklődött Mikola Azarov ukrán miniszterelnök Leonyid Csernoveckij kijevi polgármester hollétéről január végén egy sajtótájékoztatón. Akkor már két hónapja nem járt hivatalában az ukrán főváros vezetője.

Amikor a sajtótájékoztatón az újságírók felvetették, hogy számtalan hívást kapnak aggódó kijeviektől, akik arról érdeklődnek, hol lehet a polgármester, Azarov a beszámolók szerint alig bírta visszatartani a nevetését: "Találják meg mindenáron, mondják meg neki, hogy a kijeviek hiányolják, és látni szeretnék. És kérjék meg, hogy amint lehet, térjen vissza munkájához" - utasította Alekszander Popovot, az ukrán fővárost a polgármester helyett néhány hónapja óta irányító kormánybiztost.

A felszólítás óta eltelt közel két hét, ám Csernoveckijről egyelőre semmi hír. Azt is csak sejtik, hogy merre járhat. Meg nem erősített információk szerint Svájcban vakációzik, és alkalmanként felesége rokonainál, Grúziában is megfordul. Az is felröppent, hogy 59. születésnapját Franciaországban ünnepelte novemberben. A Kyiv Post úgy tudja, hogy az általa aláírandó hivatalos iratokat repülővel küldik utána. Azt sem tudni, hogy betegállományban, fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon van-e. "Egyszerűen nem teszem fel neki ezt a kérdést" - mondta az ukrán lapnak a polgármester egyik tanácsadója.

Már csak névleg polgármester

Pedig Leonyid Csernoveckij - annak ellenére, hogy tavaly novemberben Alekszander Popovra bízták a város irányítását - hivatalosan még mindig Kijev polgármestere, bár konkrét feladatai már nincsenek.

Szó nélküli eltűnése amúgy még bele is passzol a szeszélyes politikusról kialakult képbe. Az előbb esztergályosként, majd ügyészségi nyomozóként, illetve hivatalnokok visszaéléseinek vizsgálatát oktató jogászként dolgozó Csernoveckij az 1990-es években sikeres üzleti karrier után - Ukrajna első nagyvállalkozói közé tartozott - kezdett politizálni. Több alkalommal választották parlamenti képviselővé, de politikusként igazi hírnevet vagy inkább hírhedtséget csak 2006 után szerzett magának, amikor elnyerte Kijev polgármesteri tisztét.

A választáson nem kisebb személyiséget győzött le, mint Vitalij Klicskó korábbi bokszbajnokot. Győzelmében nagy szerepe volt jótékonykodásának - amelyet egy Ukrajnában élő nigériai bevándorló által alapított, de a történelmi egyházak által gyanakodva fogadott karizmatikus evangélikus felekezeten, az Isten Nagykövetségén keresztül gyakorolt. A New York Times szerint ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy nyugdíjasoknak osztogatott lisztet és más élelmiszereket a kampányban.

Lenny Kozmosz

Sikerének másik kulcsa, hogy függetlenként indulva később ügyesen lavírozott a három jelentős, egymás hatalmát féltékenyen szemlélő ukrajnai politikai frakció - a 2004-es narancsos forradalomban elnöki posztot megszerző Viktor Juscsenko és blokkja, a Julia Tyimosenko korábbi miniszterelnök nevével fémjelzett blokk, illetve a jelenlegi elnök, Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja - között. A New York Times szerint ez volt az oka, hogy a polgármestert ilyen sokáig - egészen tavaly novemberig - békén hagyták posztján, pedig szokatlan viselkedése és a város megkérdőjelezhető menedzselése miatt lett volna elég ok eltávolítani.

Forrás: EPA/SZergej Dolzsenko
Olyan nagyon valójában nem hiányzik a Kijevieknek

Leonyid Csernoveckijt előszeretettel becézik Lenny Kozmosznak. Részben azért, mert egy alkalommal bejelentette, hogy célja, hogy űrrepülésen vegyen részt macskájával közösen, de más hasonlóan furcsa dolgai is voltak. A kijevi állatkert vezetőjét például azért váltotta le, mert az nem talált párt az elefántnak. Aztán felvetette, hogy Afrikában kellene szobrot állíttatni az egyik híres ukrán költőnek, egyszer tombolára ajánlotta fel csókjait, hogy így húzza ki Kijevet a gazdasági nehézségekből, sőt volt, amikor azzal állt elő, hogy úgy fogja állami gondozásba csábítani az idős nyugdíjasokat, hogy kaviárt és ananászt ígér nekik.

Meghökkentő ötletei miatt elterjedt róla, hogy alkohol-, vagy drogfüggő, esetleg erősen be van gyógyszerezve. Egy alkalommal például a vallási sokszínűséget népszerűsítve összemosta a Judaizmus és a Hinduizmus szavakat.

Dalolt az élve eltemetett nagyapa is

Máskor előfordult, hogy nem jutottak eszébe a város legendás alapítóinak - Kij, Sek, Horiv és Libid - nevei. "Azért gyűltünk össze, hogy Kij testvér, és második testvére... nem emlékszem a vezetéknevére. És a hölgy, aki nővérük kell, hogy legyen... Nos, itt vagyok, hát nem csodálatos?" - mondta az alapítók Kijev központjában álló monumentális szobrának felújítása utáni ünnepélyes átadón tavaly nyáron. Maga mindig is tagadta a befolyásoltságra vonatkozó találgatásokat, de a New York Times szerint gyanúsan gyakran volt indoklás nélkül távol hivatalától, politikai ellenfelei meg egyszerűen csak őrültnek tartják.

Míg a beszéddel gyakran gondja akadt, a dalolás annál jobban ment neki. Két éve februárban egy korrupcióellenes tüntetésen szónokolva arról beszélt, hogy mennyire szereti a kijevieket, akiknek el is énekelt egy romantikus dalt (a címe Édesem), majd később visszament a szónoki emelvényre, ahol a kommunisták által Szibériába hurcolt nagyapjáról beszélt - aki szerinte énekelt, mielőtt a Komszomol aktivistái élve eltemették, mert nem adta nekik utolsó szem gabonáját - majd megint dalra fakadt (ezúttal pej lovakról). Ugyanabban az évben be is jelentette, hogy kiad egy cédét, rajta különböző orosz és ukrán romantikus balladákkal. A bejelentéskor közölte, jobban énekli a dalokat, mint eredeti előadóik, kivéve Viszockijt, akiből szerinte isten hangja szólt. Így dalol a polgármester:

 

Sajtótájékoztató úszógatyában

Nem csoda, hogy 2009 tavaszán az ukrán parlament a kijevi vezetés visszaéléseit vizsgáló eseti bizottsága és a városi közgyűlés arra jutott, hogy pszichiátriai szakértőkkel kell megvizsgáltatni a polgármester szellemi és fizikai épségét. Erre Csernoveckij sajátos módon válaszolt: összehívta a sajtót egy sportközpontba, ahol kocogott, úszott, húzódzkodott, majd sajtótájékoztatót tartott egy szál fecskében. "Vizsgálják meg testemet, és ahogyan kifejezem gondolataimat. Teljesen egészséges vagyok. Logikusan és filozofikusan gondolkodok" - reagált a támadásokra.

Polgármesteri feladatait végül tavaly novemberen megvonta tőle a kormány, és kormánybiztosra bízta. Az ukrán sajtó háttéralkut sejt a lépés mögött.

Csernoveckij ugyanis nem csak sokakat megdöbbentő ötleteivel vívta ki a kormány nemtetszését. Számos beosztottja ellen indult eljárás csalás és korrupció miatt, többeket őrizetbe is vettek, bár a polgármester legközelebbi szövetségesei ellen egyelőre nem emeltek vádat. Rendre felmerültek ellene olyan vádak, hogy rosszul irányítja a várost, és elherdálja a forrásokat. 2008 telén például több ezer ember maradt fűtés nélkül, mert az önkormányzat nem fizette ki a gázár-támogatást a szolgáltatónak. De felmerült ingatlan-panama gyanúja is, amikor Kijev legértékesebb területeinek egyes részeit homályos hátterű társaságoknak adták el, rendkívül kedvező áron. Az egy parlamenti vizsgálóbizottság szerint 400 millió hrivnya (több mint 50 millió dollár) kárt okozó ügylet miatt 2008-ban rendkívüli polgármesterválasztást is tartottak, amit megint csak ő nyert meg  - főleg az adományait élvező nyugdíjas szavazóinak köszönhetően.

Forrás: AFP

Mint a brit királynő

"Csernoveckij keresése egy nagy átverés, mivel távolléte egyértelműen része a Régiók Pártjával kötött alkunak" - mondta a Kyiv Postnak Alekszij Haran, kijevi politológus-professzor. A Penta ukrán politikai kutatóintézet munkatársa, Vologyimir Feszenko szerint a polgármester egy darabig még biztosan háttérben marad. "Pont most nem alkalmas az idő (Janukovics pártja számára), hogy választást tartsanak Kijevben. A víz- és gázszolgáltatás díjai most emelkedtek, és Popovnak nincs elég támogatottsága, hogy győzzön" - mondta az ukrán lapnak.

Úgy tűnik, a polgármester - legalábbis egy darabig - nyugodtan élvezheti gazdagságát. Tavaly a Kyiv Post a 14. helyre sorolta a leggazdagabb ötven ukránról szóló összeállításában. Vagyona jórészt abból származik, hogy 2008-ban - még a pénzügyi válság előtt - 750 millió dollárért eladta családi vállalkozását, a Pravex Bankot. Nem véletlen, hogy Azarov miniszterelnök a tavaly novemberi félreállítás után a brit királynőhöz hasonlította Csernoveckijt, mint akinek van rangja, de nincs döntési jogköre. És úgy tűnik, a polgármester családja is hozzászokott a királyi életmódhoz: tavaly februárban lányáról azt jelentették, hogy négymillió euró értékű drágakövet és ékszert raboltak el tőle Párizsban. Ezt azonban a család tagadta.

A távolabbi jövő azonban cseppet sem rózsás Kozmosz számára: 2012-ben várhatóan Popovot indítja a Régiók Pártja a polgármesteri székért, ekkor a Kyiv Post szerint kapóra jöhet bűnbakként a furcsa viselkedésű polgármester. "Csernoveckij esetleges visszaélések miatti letartóztatása jó reklámfogás lehet a polgármester-választás előtt, de lehet, hogy csak kiadnak egy elfogatóparancsot ellene, és hagyják külföldre menekülni" - vázolta a lehetséges forgatókönyveket Feszenko.