Azonnali változást vár az USA Egyiptomtól

Vágólapra másolva!
Az eddigieknél keményebb hangnemre váltott az Egyesült Államok Egyiptommal szemben: azonnali változásra szólított fel, illetve a 30 éve hatályban lévő rendkívüli állapot megszüntetését követelte. A BBC szerint az USA eddig nem fogalmazott meg konkrét elvárásokat.
Vágólapra másolva!

Joe Biden amerikai alelnök telefonon sürgette kedden Omar Szulejmán egyiptomi alelnököt a gyorsabb változásra. Az amerikai politikus "azonnali, jelentős, békés és legitim" hatalmi változást kért Egyiptomtól - írta a Reuters.

Biden arra is felszólította Szulejmánt, hogy azonnal oldják fel a 30 éve hatályban lévő rendkívüli állapotot, valamint, hogy bármilyen jövőbeni egyiptomi kormányt csak úgy ismer el az Egyesült Államok, ha azt a nép elhatározásából alakul meg.

A BBC szerint a telefonbeszélgetésre azután került sor, hogy felújultak a tiltakozó megmozdulások Egyiptom-szerte. A január 27-én átalakított egyiptomi kormány ígéretet tett a békés átalakulásra, ugyanakkor a különböző reformbizottságok felállításával a tüntetők elégedetlenek.

A BBC tudósítója szerint az Egyesült Államok követelte az aktivisták és újságírók letartóztatásának azonnali befejezését, a gyülekezési és véleménynyilvánítási jog azonnali életbe léptetését. A BBC szerint ilyen konkrét követeléseket még fogalmazott meg nyíltan az amerikai kormányzat.