Harminc év után megszűnik a téli időszámítás Oroszországban. Tavasszal még utoljára át kell állítani az órákat, de ősszel már nem.

Oroszországban eltörlik a téli időszámítást - jelentette be Dmitrij Medvegyev elnök. A Physorg.com beszámolója szerint az államfő azzal indokolta a döntést, hogy az időváltáshoz való alkalmazkodás stresszel és megbetegedésekkel jár.

Utoljára március végén állítják át az órákat, ősszel viszont már nem állnak vissza a téli időszámításra.

Oroszország, illetve akkor még a Szovjetunió 1981-ben vezette be a nyári-téli időszámítást. Akkor azzal indokolták a döntést, hogy így jobban kihasználhatják a nappalokat, és takarékoskodnak az árammal. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy az átállás elrontja a "belső órájukat", és akadt, aki egyenesen peres úton akart anyagi kompenzációt követelni azzal, hogy az átállás károsítja az egészségét.