Bekeményítenek a magyarok a válságba került szlovák kormányban

Vágólapra másolva!
Egyre mélyül a szlovák kormánykoalíció válsága, miután belső konfliktus robbant ki a magyar kettős állampolgárságra adandó reakció miatt. A koalíció magyar érdekeltségű pártja, a Híd a szigorú válaszlépések enyhítését akarja, néhány kormányzati képviselő azonban megfúrta az erről szóló javaslatot. A Híd vezetőségének egyik tagja az [origo]-nak azt mondta, nagyon kemény tárgyalások jönnek most a kormányon belül.
Vágólapra másolva!

"Ezt a csatát a kormánykoalíció elvesztette, de a háborút még nem" - foglalta össze a szlovák parlament csütörtöki eseményeit az [origo]-nak Vörös Péter, a Híd-Most szlovák-magyar párt elnökségi tagja, miután a kormány kénytelen volt visszavonni a kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatát. Hiába jutott ugyanis egyezségre a részben magyar pártot is magába foglaló kormánykoalíció arról, hogy újra lehetővé teszik a kettős állampolgárságot Szlovákiában, néhány lázadó kormánypárti politikus megtorpedózta a kompromisszumot. Vörös Péter szerint ezzel "mély válság alakult ki a koalíción belül".

A csütörtöki konfliktus abból adódott, hogy a Híd a többi kormánypárttal egyetértésben módosító javaslatot nyújtott be a szlovák állampolgársági törvény módosítására. A törvényt úgy akarták megváltoztatni, hogy a jövőben ne veszítse el a szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát is felveszi. Ezt a szabályt még az előző, Robert Fico által vezetett kormány hozta válaszul arra a magyar törvényre, amely lehetővé tette az egyszerűsített honosítási eljárást a határon túli magyaroknak.

A szlovák kormány tervét, amelyet a Híd kezdeményezésére minden kormánypárti frakció elfogadott, a szintén kormánypárti SaS párt frakciójának négy tagja húzta keresztül. Igor Matovic, a SaS-frakción belüli Egyszerű Emberek-képviselőcsoport vezetője az ellenzékkel, Robert Fico Smerjével és Jan Slota SNS-ével összefogva megváltoztatta a kormánypárti indítványt, ami a Híd számára már nem volt elfogadható. A kormány így a Híd képviselőinek indítványára visszavonta terveit, mert azok módosítva Vörös szerint már nem kaptak volna többségi támogatást. Így egyelőre változatlanul maradt a Fico-féle állampolgársági törvény (a csütörtöki szavazásról itt olvashat részletesen).

"Ha átment volna a Matovic-féle törvénymódosító javaslat, azzal is változott volna az állampolgársági törvény, de a Híd számára elfogadhatatlan feltételekkel" - magyarázta a helyzetet az [origo]-nak Vörös Péter. Matovic ugyanis olyan módosítást tett volna a törvénybe, amely szerint lehetnének kettős állampolgárok Szlovákiában, de csak azok, akik a felvett második állampolgárságuk szerinti országban életvitelszerűen élnek. "Amikor ezzel kiegészítették a kormánypárti javaslatot, az egyetlen lehetőségünk az maradt, hogy levesszük a napirendről a törvényt" - mondta a politikus. Ha ugyanis a kormány és az ellenzék így megszavazza a törvényt, azzal vélhetően több kormánypárti frakció is elégedett lett volna, és többé nem lett volna politikai akarat, hogy a magyarok számára megfelelően rendezzék a kérdést.

Vörös szerint Matovic önös politikai érdekből húzta keresztbe a kormány terveit, és csak a saját népszerűségét akarta növelni azzal, hogy elmeszelte a javaslatot. A politikus ugyanis nem a SaS párt tagja, csupán a frakció tagja volt eddig, de a csütörtöki lépésével onnan is kizárták.

Korai kormányválságról beszélni

Vörös szerint a csütörtöki szavazás után nyitva maradt a lehetőség, hogy újra lehessen tárgyalni az állampolgársági törvényt, de nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet sor erre. "Ez a rendkívüli koalíciós tárgyalások témája lesz, nagyon kemény tárgyalások jönnek most az SaS-szel és a miniszterelnökkel is" - mondta. A Híd szerinte szeretné, ha már a márciusi parlamenti ülésen "újra ki lehetne nyitni az ügyet", de ehhez előbb stabil kormánypártokra van szükség.

Vörös szerint a csütörtöki események azt bizonyították be, hogy az SaS nem stabil: "a szándék megvolt a koalíciós pártokban az állampolgársági törvény megváltoztatására, de Matoviccsal nem tudtak mit kezdeni" - magyarázta. A döntés, hogy a képviselőt kizárták a frakcióból, szerinte azt jelzi, hogy a koalíció nem tűri, ha egy ember akarja átírni a kormány álláspontját. A Matoviccsal együtt szavazó másik három SaS-képviselőt mégsem zárták ki: Vörös szerint azért, mert a kormánykoalíció többségét meg kell tartani.

Forrás: MTI/TASR
Forrás: MTI/TASR

Bugár Béla (jobb oldalon), a Híd elnöke a csütörtöki ülésen

A politikus szerint a helyzet súlyos, de korai még kormányválságról vagy kormányszakadásról beszélni. A Híd most Iveta Radicová miniszterelnöktől várja, hogy rendezze a helyzetet. "Azt várjuk, hogy biztosítsa a koalíció stabil, folyamatos működését" - mondta, de hozzátette: a következő tárgyalások nagy kérdése, hogy ezt hogyan lehet elérni.

Bugár Béla, a Híd elnöke még csütörtök délután bejelentette, hogy pártja mostantól a jelenlegi parlamenti ülésszakon nem támogat semmilyen kormányzati törvényjavaslatot, amíg a helyzet nem rendeződik az állampolgársági törvény körül. Ez a bojkott Vörös Péter szerint arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a problémát "nagyon komolyan kell kezelni". Az [origo]-nak azt mondta, hogy a Híd addig tartja fenn a bojkottot, amíg nem kap garanciát rá, hogy az állampolgársági törvény újra a parlament elé kerül, és a koalíciós szerződésben rögzített módon el is fogadják.

"Tettekre van szükségünk" - mondta, hangsúlyozva, hogy Radicovának a következő koalíciós tárgyaláson eredményeket kell felmutatnia, különben nem számíthat tovább a Híd támogatására. "Azt tartjuk garanciának, hogy újból napirendre kerül az állampolgársági törvény módosítása az általunk támogatott módon, és a kormányprogramba foglaltak maradéktalanul teljesülnek"- mondta.