Első fokon pert vesztett az ír gázoló, kiadható Magyarországnak

Vágólapra másolva!
Kiadható Magyarországnak az ír férfi, aki Leányfalun halálra gázolt két gyereket tizenegy évvel ezelőtt - így döntött pénteken az ír bíróság. Az ír férfi hiába hivatkozott arra, hogy a kiadatása aránytalan mértékben sértené a családi élethez fűződő jogait. Az első fokon meghozott ítélet ellen a gázoló fellebbez, így az eljárás még hónapokig elhúzódhat.
Vágólapra másolva!

Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatása ellen indított pert Francis Ciarán Tobin, aki két kisgyermeket gázolt halálra több mint egy évtizeddel ezelőtt Leányfalun. A The Irish Times című vezető ír napilap internetes kiadásának beszámolója szerint a dublini felsőbíróság eljáró bírója szerint nincs akadálya Tobin magyarországi kiadatásának. A bíró megállapította egyebek mellett, hogy semmilyen jogi korlátja nem volt az újabb magyar elfogatóparancs kiadásának, miután az előző teljesítését az ír igazságszolgáltatás korábban elutasította.

A bíró pénteki végzésében nem értett egyet a védelem érvelésével, hogy a kiadatás "indokolatlan és aránytalan mértékben" sértené az elítéltnek a családi élethez fűződő jogait. Megállapították, hogy Tobin családi körülményeiben semmiféle olyan kivételes tényező nincs, amely tiltaná a kiadatást. A tényleges kiadatás azonban még hosszú hónapokig elhúzódhat, mivel a pénteki végzés után Tobin bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be az ír legfelsőbb bírósághoz.

A baleset ír felelősét 2009 novemberében - a magyar hatóságok által kiadott, immár második európai elfogatóparancs alapján - Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhetett. Ennek egyik feltétele volt, hogy a bíró által megszabott időpontokban meg kellett jelennie a dublini felsőbíróságon, emellett hetente háromszor a lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon is jelentkeznie kellett. A férfi kiadatása érdekében indult eljárást eddig már több esetben elnapolták, a rövid bírósági tárgyalások során eddig többnyire csak adatkiegészítés elrendeléséről döntött az ír bíróság.

Tobin az Irish Life biztosítótársaság megbízásából három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon. 2000. április 9-én, Leányfalun Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött egy ötéves kisfiút és két éves húgát, mindketten a helyszínen meghaltak. Tobint - aki 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról - 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte.

Az ügy másodszor került az ír igazságszolgáltatás elé, Tobin kiadatását ugyanis 2007-ben a dublini felsőbíróság már elvetette, s ezt a döntést egy évre rá az ír legfelsőbb bíróság megerősítette. Az akkori per első fokon eljáró bírája ugyanis elfogadta azt az érvelést, hogy Tobin kiküldetése lejártával nem "elmenekült" Magyarországról a rá kirótt büntetés megkezdése elől, hiszen még a bírósági eljárás kezdete előtt távozott. Az akkori ír törvények alapján ugyanis annak bizonyítására volt szükség az eljáró ír bíróság előtt, hogy a körözött személy elmenekült az elfogatóparancsot kiadó országból az ott letöltendő büntetés elől, de ez a cikkely későbbi kikerült a jogszabályból.

Az ügyről szóló korábbi cikkeinket itt megtalálja.