Több mint százan haltak meg Dél-Szudánban a kiújult harcokban

Szudán, népszavazás, 2011.01.09.
Vágólapra másolva!
Már több mint száz halottja van a dél-szudáni Jonglei tartomány belharcainak. A szudáni állam az elszakadó déli részhez tartozik, egy északpárti hadúr azonban lázadni kezdett.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön kiújult harcokban már több mint száz halottról tud a dél-szudáni hadsereg - közölte a szóvivője. A BBC szerint halottak közül legalább 39 civil. A Szudán legnépesebb tartományának számító Jongleiben csütörtökön újultak ki a harcok.

George Athor tábornok 2010 áprilisában kezdett felkelést, de a jonglei konfliktusban fegyverszünetet sikerült elérni. A tűzszünet azonban csütörtökön felborult, miután Athorhoz hű fegyveresek felrobbantottak két, a dél-szudáni hadsereghez tartozó járművet, 16 embert megölve. A déliek azzal vádolják Athort, hogy észak megbízásából káoszt kíván teremteni a tartományban.

A helyi ellenségeskedés kiváltó oka, hogy Dél-Szudán népszavazáson deklarálta, el kíván szakadni Északtól. A függetlenségre szavazók elsöprő, 99 százalékos többségbe kerültek, Athor azonban nem ezt, hanem egy korábbi helyi választás eredményét kérdőjelezte meg. (A függetlenedésről szóló anyagunkat itt találja.)