Feloszlatta a parlamentet az egyiptomi hadsereg

Vágólapra másolva!
Feloszlatják az egyiptomi parlamentet, és felfüggesztik az ország alkotmányát - jelentette be az egyiptomi hadsereg. A BBC szerint ezekkel az intézkedésekkel a tervezettnél korábban is meg lehet majd tartani az egyiptomi választásokat.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi katonai vezetés vasárnap bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet, és felfüggeszti az ország alkotmányát - írja a BBC. Az állami televízióban bejelentett közlemény szerint a hadsereg legfelső tanácsa hat hónapig, vagy a következő választásokig marad hatalomban.

Az egyiptomi parlamentben eddig a pénteken lemondott elnök, Hoszni Mubarak hívei voltak többségben. A tüntetők által felállított forradalmi tanács azt követelte a hadseregtől, hogy a kormány helyére egy 5 fős bizottságot állítsanak, és a parlamentet is oszlassák fel, mert azt egy elcsalt választáson nevezték ki. A katonaság ugyanakkor korábban azt közölte, hogy a jelenlegi kormány hivatalban marad a választásokig, és átmeneti, "gondviselő" kormányként irányítja az országot. (a tüntetők és a hadsereg nézeteltéréséről itt olvashat bővebben).

Az állami tévében vasárnap beolvasott vasárnapi közlemény szerint a hadsereg mégis teljesíti a tüntetők követelését a parlament feloszlatásáról. Ezenkívül egy bizottságot állítanak fel, amely új alkotmányt fog készíteni Egyiptom számára. Ha elkészült az alkotmánytervezet, azt népszavazáson fogják jóváhagyatni az emberekkel. Arról, hogy a kormánnyal mi történik, nem szólt a bejelentés.

A BBC kairói tudósítója szerint a hadsereg újabb közleménye azt jelenti, hogy az eddig reméltnél korábban tarthatnak választásokat Egyiptomban, azokra már júliusban vagy augusztusban sor kerülhet. Azzal, hogy a hadsereg részleteket árult el a hatalomátadásról, láthatóan igyekeznek kielégíteni a tüntetők elvárásait - írja a BBC. A tüntetők vasárnap délelőtt azért támadták a hadsereget, mert nem vázolt pontos menetrendet a jövőre, és nem lehetett tudni, hogy hogyan és mikor adja át a ráruházott hatalmat egy polgári hatóságnak.

A biztonságért aggódik a kormányfő

Vasárnap, a hadsereg bejelentése előtt sajtótájékoztatót tartott Ahmed Safík ideiglenes miniszterelnök is, aki azt mondta, hogy legfőbb célja az ország biztonságának helyreállítása. "A kabinet legfőképpen a biztonságért aggódik, vissza kell adnunk az egyiptomi polgároknak a biztonság érzését" - mondta a kormányfő. Hozzátette, hogy azt is szeretnék, ha az egyiptomi emberek mindennapi élete visszatérne a normális medrébe, és újra elérhetőek lennének az alapvető szolgáltatások, lenne kenyér és orvosi ellátás.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy az ország gazdasága erős, de "akadályok lennének", ha a bizonytalan helyzet folytatódna. Safík azt ígérte, hogy visszaadja az emberek jogait, és harcot kezd a korrupció ellen".

Az egyiptomi tüntetők közben vasárnap délelőtt konfliktusba kerültek a hadsereggel, mert a katonák megpróbálták kiüríteni a Kairó központjában található Tahrír teret. A BBC szerint többször dulakodás is kialakult, és a tüntetők végül megtagadták a katonák parancsát, néhányan továbbra is a téren maradtak (erről itt olvashat).

Egyiptomban 18 napi tüntetés és zavargás után pénteken mondott le Hoszni Mubarak elnök, ezért véget értek a hatalmas tömegtüntetések. Az ország jövője azonban továbbra is bizonytalan, mert az elnök a hadseregnek adta át a hatalmat. Az elnök lemondásáról a róla szóló portréban bővebben is olvashat, a pénteki és a szombati eseményeket percről percre követő tudósításunkat pedig itt találja. Az egyiptomi forrongásokról szóló összes cikket itt gyűjtöttük össze.