Jövő márciusban kezdődhetnek az első uniós aláírásgyűjtések

Vágólapra másolva!
Jövőre indulhatnak az első uniós polgári kezdeményezések, miután szerdán aláírják az erről szóló rendeletet Strasbourgban. Egy kezdeményezéshez legalább hét tagállam aláíró lakosai kellenek, de van országonkénti minimumszám is, ami Magyarország esetében 16 500 aláírás.
Vágólapra másolva!

Egymillió uniós állampolgár aláírásával a lakosság is kezdeményezhet uniós jogszabályokat 2012 márciusától - az erről szóló rendeletet szerdán írja alá az EU két döntéshozó testülete.

Az egymillió aláírásnak a tagállamok legalább negyedéből, vagyis legalább hét uniós országból kell érkeznie, és ez csak akkor érvényes, ha elér egy minimumszámot (az adott ország parlamenti képviselői számának 750-szerese). Magyarországon legalább 16 500 aláírás kell, hogy érvényes legyen a beszámítás.

Az Európai Parlament nevében Jerzy Buzek elnök, a tanács nevében Martonyi János, a soros elnökséget betöltő Magyarország külügyminisztere lesz az aláíró Stasbourgban.

A Bruxinfo szerint az Európai Parlament még tavaly decemberben fogadta el a polgári kezdeményezés tervét, az Európai Tanács pedig hétfőn bólintott rá.

A szerdai aláírást követően, 20 napon belül hatályba lép a rendelet, viszont a tagállamoknak 12 hónapjuk van arra, hogy átültessék saját jogrendjükbe a szabályozást. Ez azt jelenti, hogy az első aláírásgyűjtések jövő márciusban kezdődhetnek.