Líbiában is tüntetnek, sérültjei is vannak az összecsapásoknak

2011.02.16. 10:44

Újabb észak-afrikai országban torkollott erőszakba kormányellenes tüntetés, bár Líbiában a kormány távozását követelők mellett megjelentek Kadhafi líbiai vezető hívei is. A legnagyobb összecsapás Bengáziban volt.

Az ország második legnagyobb városában, Bengáziban tüntetők százai követelték Bagdadi Mahmúdi miniszterelnök és a kormány távozását. Az 1996-ban a tripoli Abu Szlím börtönben kitört lövöldözés halálos áldozatainak hozzátartozói egy bengázi rendőrőrs előtt gyűltek össze, követelve Feszi Tarbel ügyvéd, polgárjogi aktivista szabadon bocsátását. Egy helyi internetes lap szerint a hatóságok a rokonok nyomásának engedve szabadon bocsátották a férfit.

A Kurina című lap tudósítása szerint rendőrök is beavatkoztak, mégpedig azért, hogy véget vessenek a Kadhafi hívei és az ügyvéd elengedését követelők közé vegyült szabotőrök összecsapásának. A tiltakozók köveket dobáltak, benzines palackok is voltak náluk, és tucatnyian sérültek meg az összetűzésben. A lap idézi a helyi kórház igazgatóját, aki szerint három szabotőr és a rendfenntartó erők tíz tagja sebesült meg, de egyikük sérülései sem súlyosak.
   
Egy helyi emberjogi aktivista azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy az Abu Szlím börtönből szerdán kiengednek 110 iszlamistát, akiket a Líbiai Iszlám Harcosok Csoportjához tartozóknak tartva börtönöztek be.

 

Lövésekkel zavarták szét a tüntetőket

Helyi beszámolók szerint más városokban is utcára vonultak az emberek, de onnan nem érkezett hír összecsapásról.

Líbiában a világ leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője, Moammer Kadhafi uralkodik egy 1967-es katonai puccs óta. Az ország a világ egyik legdiktatórikusabb államának számít, ahol nincs szólásszabadság, nincs sajtószabadság, a Kadhafi kormányzási elveit tartalmazó Zöld Könyv pedig szinte szent iratnak számít - írja a Foreign Policy. Az országban gyülemlő feszültségről épp a sajtó korlátozása miatt nehéz közvetlen információkat szerezni, de közvetetten sok jel utal arra, hogy itt is forrong a nép. A tunéziai forradalom terjedéséről szóló összefoglalónkat itt olvashatja.