150 millió dollárral segíti az egyiptomi átmenetet az USA

Vágólapra másolva!
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy a demokratikus átmenet támogatására és a gazdaság fellendítésére 150 millió dolláros amerikai segélyt ad az Egyesült Államok Egyiptomnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok 150 millió dolláros gazdasági segélyt folyósít Egyiptomnak a demokratikus átmenet elősegítésére - közölte csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. "Örömmel jelenthetem ma be, hogy 150 milliót különítünk el Egyiptom számára, hogy támogatni tudjuk az ottani átmenetet és segíteni a gazdasági fellendülést - mondta Clinton, aki a jövő héten Egyiptomba utazik.

Washington Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondása után felszólította az ország katonai vezetését, hogy tegyen lépéseket a demokratikus reform irányába, amelyek elvezethetnek a szabad és igazságos választásokig. Az Egyesült Államok évi mintegy 1,3 milliárd dollár katonai segélyt folyósított a legnépesebb arab országnak az Izraellel megkötött békeszerződés nyomán. Barack Obama elnök ugyanekkora keret jóváhagyását kérte a kongresszustól a 2012-es pénzügyi évre is.

18 napig tartó tüntetéssorozat múlt pénteken lemondásra kényszerítette Hoszni Mubarak elnököt, majd a katonai tanács vasárnap feloszlatta a parlamentet és felfüggesztette a jelenlegi alkotmányt. Az egyiptomi forrongásról született cikkeket az [origo] tematikus aloldalán egy helyen megtalálja.