Obama elítélte az arab tüntetőkkel szembeni erőszakot

Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök pénteken elítélte a közel-keleti országokban a tüntetők ellen alkalmazott erőszakot. Obama Bahrein, Líbia és Jemen ellenzéki tüntetéseire utalt, és önmérsékletre szólította fel az érintett országok kormányait - jelentette az AP hírügynökség.
Vágólapra másolva!

"Mélységesen aggasztónak tartom a Líbiában, Jemenben és Bahreinben elharapózó erőszakról szóló híreket. Az Egyesült Államok elítéli a békés tüntetőkkel szemben ezekben az országokban és bárhol másutt alkalmazott erőszakot" - fogalmazott Barack Obama amerikai elnök pénteki nyilatkozatában. Az egyiptomi események után az arab világban több helyen kezdődött forrongások nyomán kialakult helyzet az elnök szerint amerikai érdekeket is sért, és nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára - jelentette az AP hírügynökség.

Obama hozzátette, országa arra szólítja fel a három állam kormányait, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, amikor a békés tüntetésekre reagálnak, és tartsák tiszteletben népeik jogait. Az elnök nyilatkozatát Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője olvasta fel újságíróknak.

A Tunéziában és Egyiptomban a vezetők elkergetésével végződő forradalmak nyomán az arab országokban több helyen is tömegtüntetések alakultak ki, amelyek a hatóságokkal és a katonasággal való véres összecsapásokhoz vezettek. A forrongás eddig Bahreinben, Líbiában és Jemenben öltött nagyobb méreteket, de a kormány elleni tiltakozásul pénteken Szenegálban is felgyújtotta magát egy ember.

Bahreinben pénteken többezres tüntető tömegbe lőttek a katonák. A kis állam az Egyesült Államok fontos szövetségese, itt állomásozik a haditengerészet ötödik flottája, amely a Pentagon legfontosabb kiépített bázisa Irán katonai erejével szemben. Líbiában pénteken felvonuló tiltakozók nagy tömege csapott össze Moammer Kadhafi elnök fegyvereseivel 15 tüntető temetése után - őket is fegyverese lőtték agyon az elmúlt napokban. Jemenben is kormányellenes tüntetők csaptak össze a rendőrséggel és az uralkodót pártoló tüntetőkkel. A jemeni uralkodó szintén Amerika fontos szövetségese az al-Kaida elleni harcban. (A pénteki eseményekről szóló részletes cikkünket itt olvashatja el.)

A közel-keleti tüntetéseket a tunéziai és egyiptomi forradalmak ihlették, amelyek szinte az egész arab világban forrongásokhoz vezettek. Az [origo] címkeoldalain összegyűjtve megtalálja az egyiptomi forrongásokról, a Tunéziáról, valamint Algériáról, Líbiáról, Jemenről és Iránról szóló cikkeinket is.