Lukasenko megszólta a német külügyminisztert homoszexualitása miatt

Vágólapra másolva!
Négyszemközti megbeszélésen szólította fel Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök Guido Westerwelle, homoszexuálisát nyíltan vállaló német külügyminisztert, hogy éljen "normális életet". Lukasenko azt is mondta az elnöki sajtószolgálat szerint, hogy nem szereti a melegeket.
Vágólapra másolva!

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök szombaton kijelentette, hogy nem szereti a melegeket, és négyszemközti megbeszélésen felszólította a nyíltan homoszexuális német külügyminisztert, Guido Westerwellét, hogy éljen "normális életet". Erről a fehérorosz elnöki sajtószolgálat számolt be.

"Megmondtam neki őszintén, szemtől szemben, hogy normális életet kell élni" - közölte Lukasenko Westerwellére célozva. Azt azonban nem pontosította, hogy mikor hangzott el ez a figyelmeztetés. A német diplomácia vezetője tavaly novemberben járt legutóbb Fehéroroszországban.

A volt szovjet tagköztársaságban idén februárban tartották meg az ország történetének első melegfelvonulását: a Valentin-nap alkalmából megrendezett, a mínusz 20 fokos hideg miatt körülbelül 10 percig tartó minszki rendezvényen tucatnyian vettek részt. "A homofóbia súlyos probléma Fehéroroszországban. Az állam semmit nem tesz azért, hogy küzdjön ellene, sőt egészen idáig még a felvonulások is be voltak tiltva" - mondta a francia hírügynökségnek Szjarhej Praved, a megmozdulás szervezője.