Újratárgyalná a mentőcsomagot az IMF-fel az ír választások győztese

Vágólapra másolva!
A választásokat a legnagyobb ellenzéki párt megnyerte, de kénytelenek lesznek koalíciót kötni. A leköszönő miniszterelnök elismerte a vereséget, a győzte Fine Gael vezetője pedig bejelentette, hogy újra akarják tárgyalni a gazdasági mentőcsomagot az Európai Unióval és az IMF-fel.
Vágólapra másolva!

A leköszönő ír miniszterelnök elismerte szombat este, hogy pártja, kormányzó Fianna Fáil (FF) súlyos vereséget szenvedett a pénteki parlamenti választáson. "Demokratákként elismerjük az eredményeket. Ez egy nagyon nehéz nap a párt számára" - mondta az RTE közszolgálati tévében Brian Cowen miniszterelnök.

Az összes, 43 választókerületben leadott voksok alapján az ellenzéki Fine Gael (FG) párt nyerte meg a parlamenti választást a szavazatok 36,1 százalékával. Valószínű koalíciós partnere, a Munkáspárt lett a második, a voksok 19 százalékával, míg a 14 éve hatalmon lévő Fianna Fáil harmadiknak futott be, a voksok mindössze 17 százalékával.

Az FF történelmének legrosszabb eredményét produkálta, s ez egyben a legnagyobb vereség egy párt számára az 1921-ben függetlenné vált Írország történetében. Brian Cowen pártjának két tucatnál kevesebb hely jut a 166 fős törvényhozásban.

A Fine Gael vezetője, Enda Kenny a választási eredmények ismeretében azt mondta, Írország alapvető változások előtt áll, ő pedig azon fog mostantól dolgozni, hogy újratárgyalja az Európai Unióval és az IMF-fel az előző kormány által kötött 85 milliárd eurós gazdasági mentőcsomagot.