Letiltották a tüntetéseket Algériában és Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Algériában rendőrök és ellentüntetők verték szét a betiltott szombati tüntetéseket, Szaúd-Arábiában pedig az állami tévében jelentették be, hogy betiltanak minden kormányellenes megmozdulást.
Vágólapra másolva!

Algéria több városában is tüntetni próbáltak szombaton a politikai és gazdasági-társadalmi reformokat követelő ellenzékiek, de a rendőrség megakadályozta a demonstrációkat - közölte az al-Dzsazíra. A hatósági tiltás dacára Algírban három helyre hirdettek felvonulást, de kormánypárti ellentüntetők támadtak rájuk, akik megpróbáltak meglincselni egy ellenzéki vezetőt.

A kormány ellen és mellett tüntetők dulakodásában valaki késsel megsebesítette a politikust - írja az El Watan című algériai lap. Orán városban szintén szombaton tucatnyi újságírót és mintegy ötven tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség.

Szaúd-Arábiában közben betiltottak minden tüntetést és felvonulást - közölte az állami televízió szombaton. A hír szerint a biztonsági erők minden intézkedést megtesznek majd, hogy megakadályozzák a közrend bárminemű megbontását. A döntés előzménye az volt, hogy csütörtökön mintegy száz síita tüntetett az ország olajtermelő keleti térségében, követelve a tárgyalás nélkül fogva tartott rabok elengedését.

Ha szeretne többet tudni az arab forrongások által érintett országokról, klikkeljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig, és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html