Európai uniós és amerikai diplomatákkal tárgyal a líbiai ellenzék

Vágólapra másolva!
Gyarmatosító összeesküvéssel vádolta meg a nyugati országokat Moammer Kadhafi líbiai vezető egy tévéinterjúban. A líbiai ellenzék képviselői eközben az Európai Unió vezetőivel és amerikai diplomatákkal tárgyaltak.
Vágólapra másolva!

Kadhafi szerint vannak olyan tervek, amelyek szerint Líbia Nagy-Britannia, Franciaország vagy az Egyesült Államok gyarmatává válna. A líbiai vezető az LCI francia hírtelevíziónak adott interjúban azt mondta, hogy az európai orzságok már ellenőrzésük alatt tartják a kőolajtartalékokat a Perzsa-öbölben és Irakban. Moammer Kadhafit arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Nyugat, így Franciaország is a felkelőket támogatja, és a riporter arra is kíváncsi volt, hogy a líbiai vezető fontolgat-e emiatt megtorló intézkedéseket Franciaország ellen. Kadhafi erre csak annyit mondott, hogy majd meglátják.

Amerikai és uniós források korábban azt közölték, hogy a líbiai ellenzék képviselői Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével találkoztak Strassbourgban, Kairóban pedig az USA tripoli nagykövetével folytattak megbeszélést. Egy uniós tisztségviselő elmondta, hogy a felkelők által létrehozott Líbiai Nemzeti Tanács vezetője és külügyeinek intézője szerdán fel akar szólalni az Európai Parlament ülésén.

Az EU-tisztségviselők szerint a találkozó nem jelenti a líbiai ellenzéki szervezet elismerését, az unió képviselői információkat próbáltak szerezni a líbiai helyzetről, mivel nagyon felületes híreik vannak csak. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője azt is elmondta, hogy az amerikai diplomaták más líbiai csoportok képviselőivel is felveszik a kapcsolatot.