Rendkívüli állapotot hirdetett a király Bahreinben

Vágólapra másolva!
Három hónapi rendkívüli állapotot hirdetett ki a bahreini uralkodó a síita tiltakozások megfékezésére. Ketten meghaltak és többen megsérültek, amikor a bahreini rendőrök összecsaptak a síita tüntetőkkel. Az egyik áldozat a biztonsági erők egy tagja, akit szándékosan elgázoltak. Közben Bahrein hazahívta iráni nagykövetét is.
Vágólapra másolva!

A bahreini állami televízióban kedden beolvasták Hamad bin Isza Ál Kalifa sejk hivatalos közleményét, amelyben az uralkodó rendkívüli állapotot hirdetett ki. "A Bahreinben kialakult viszonyok miatt (...) a király rendkívüli állapotot hirdetett ki egy három hónapos időszakra" - szögezte le a hivatalos közlemény.

A király utasította a fegyveres erők parancsnokát, hogy állítsa helyre a rendet, bevonva a hadsereget, a rendőrség alakulatait, a nemzeti gárda egységeit és "minden más erőt, ha az szükségesnek bizonyul".

A rendkívüli állapotot az után hirdették ki, hogy hétfőn a szomszédos országokból csapatok érkeztek a perzsa-öbölbeli országba a síita tiltakozások megfékezésére. A Reuters hétfőn hivatalos szaúdi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy mintegy ezer szaúd-arábiai katona lépett Bahrein területére a Szaúd-Arábiát és a szigetországot összekötő töltéshídon át, hogy a népfelkelés által szorongatott bahreini vezetés védelmére siessen. Az emírségek rendőreinek érkezése előtt bahreini kollégáik egy erőszakossá vált tüntetésen összecsaptak a szunnita királyi család uralma ellen tiltakozó, a lakosság zömét alkotó síita tüntetőkkel. Kedden is életét vesztette egy tüntető Szitra városban, és többen megsebesültek. Meghalt a biztonsági erők egy tagja is, akit szándékosan elgázoltak.

A bahreini hatóságok hétfőn felszólították az ország lakosságát, hogy teljes mértékben működjön együtt a szaúdi és a térség más országaiból érkező külföldi erőkkel. A külföldi beavatkozás kapcsán az Egyesült Államok figyelmeztette a Perzsa-öböl arab államait, tartsák tiszteletben a bahreini nép jogait. Irán kedden egyenesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy szaúdi katonák érkeztek Bahreinbe, és egyben arra szólította fel az öböl menti ország vezetését, hogy békés eszközökkel, külföldi intervenció nélkül válaszoljon a demokratikus reformokért tüntetők követeléseire. A bírálatra válaszul a bahreini külügyminisztérium bejelentette, hogy konzultációra visszarendelik a királyság teheráni nagykövetét, mert a belügyekbe való beavatkozásnak tartják az iráni nyilatkozatot, amelyet ráadásul "fenyegetésnek tekintenek a térség békéjére".