Gyilkosságért is eljárás indul a lemondott egyiptomi elnök ellen

Vágólapra másolva!
Felelősségre vonják az egyiptomi hatóságok Hoszni Mubarak volt elnököt és belügyminiszterét. Az új egyiptomi vezetés a tüntetések véres megtorlásáért indít eljárást.
Vágólapra másolva!

Szándékos emberölés miatt indítanak eljárást Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök és belügyminisztere ellen. A hatóságok a rendszerváltást kísérő tüntetések vérbefojtása miatt vizsgálják a két volt politikus felelősségét.

Az egyiptomi forradalom idején több mint 360 ember vesztette életét és sok ezren sebesültek meg a biztonsági erők beavatkozásában.

A főügyész által megbízott vizsgálóbizottság szerint Hoszni Mubaraknak, mint akkori államfőnek büntetőjogi felelőssége van az ügyben. A volt belügyminiszter Habib al-Adlit azzal vádolják, ő adott parancsot a biztonsági erőknek arra, hogy a tömegbe lőjenek.