Elmaradt a jemeni megoldás, még marad az elnök

Vágólapra másolva!
Elmaradt a megoldás Jemenben, pedig szombatra várták, hogy Ali Szaleh elnök bejelentse távozását. Szóvivője szerint viszont elfogadhatatlan, hogy azonnali lemondást követelt az ellenzék.
Vágólapra másolva!

A jemeni elnök, Ali Abdullah Szaleh bejelentése alapján kész tisztelettudóan lemondani hatalmáról, ugyanakkor a politikai válság szombatra várt megoldása elmaradt, mivel az AP jelentése szerint az elnök nem fogadta el a tüntetők feltételeit.

Az elnök lemondásáért küzdők Szaleh azonnali távozását követelték, de ezt az elnök szóvivője "elfogadhatatlannak" nevezte.

A Reuters korábbi jelentése már beszámolt róla, hogy a békülékeny hangnem ellenére diplomáciai források azt mondták: a tárgyalások bármilyen irányba elindulhatnak.

Szaleh korábban arról beszélt, hogy csak akkor hajlandó átadni a hatalmát, ha biztosítottnak látja a békés átmenetet.