Kormányra kerülhetnek a Zöldek egy németországi tartományban

Vágólapra másolva!
A szövetségi köztársaság történetében először "zöld" miniszterelnöke lehet egy németországi tartománynak a vasárnap tartott helyi parlamenti választások eredményeként. A zöldek és a szociáldemokraták Baden-Württembergben együtt a szavazatok 48,5 százalékát szerezték meg, míg a CDU-FDP koalíció csak 43 százalékot szerzett.
Vágólapra másolva!

Történelmi eredményt értek el a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon. Az első értékelések szerint mindenekelőtt a japán atomkatasztrófa hatására, illetve a németországi atomerőművek jövőjéről ennek kapcsán kibontakozott vita nyomán a környezetvédők több mint kétszeresét szerezték meg korábbi szavazataiknak mind Baden-Württemberg, mind Rajna-Pfalz tartományban.

A két délnyugati tartományban tartott párhuzamos szavazás fő vesztesei a liberálisok. A szabad demokrata FDP a legelső részeredmények szerint egyértelműen kiesett a rajna-pfalzi parlamentből, és a baden-württembergibe is csak egy hajszállal jutott be, ráadásul a végeredmény alapján ez még módosulhat.

A másik nagy vesztes az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unió. A konzervatív CDU Baden-Württembergben elvesztette csaknem 6 évtizedes uralmát, és 58 évi kormányzás után Németország legfejlettebb tartományában kiszorult a hatalomból. Az eredmények és az első nyilatkozatok alapján bizonyosra vehető, hogy Stuttgartban az eddig ellenzékben lévő Zöldek és a szociáldemokraták alakítanak kormányt, és könnyen lehet, hogy a szövetségi köztársaság történetében először egy németországi tartománynak környezetvédő miniszterelnöke lehet a Zöldek helyi pártszervezetének vezetője, Winnfried Kretschmann személyében.

Bár a helyi parlament legerősebb pártja a CDU maradt, a kormányalakításhoz szükséges többségét végérvényesen elveszítette. A Zöldek viszont a szociáldemokratáknál több szavazatot szereztek, ezért igényt formálhatnak a kormányfői székre. Ezt az igényt azonban hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg. A zöldek és a szociáldemokraták Baden-Württembergben együtt a szavazatok 48,5 százalékát szerezték meg, míg a CDU-FDP koalíció 43 százalékot szerzett

Rajna-Pfalzban - ahol az elmúlt öt évben a szociáldemokraták egyedül kormányoztak - szintén a környezetvédők szárnyaltak, és egy csapásra a szavazatok 15,3 százalékát megszerezve jutottak be a mainzi parlamentbe. A szociáldemokrata SPD az öt évvel ezelőttinél jóval kevesebb szavazatot szerzett, de továbbra is a kis tartomány legerősebb pártja maradt, csekély fölénnyel előzve meg a konzervatívokat. A tartományban szinte bizonyosan szociáldemokrata-zöld kormány alakul, és bizonyos az is, hogy a rajna-pfalzi miniszterelnök az SPD korábbi pártelnöke, Kurt Beck marad, aki 17 éve a tartomány kormányfője.

A vasárnapi szavazások kimenetele keserű csapást jelent az Angela Merkel vezette szövetségi - konzervatív-liberális - kormánykoalíció számára. Az eredmények ugyanis egyértelműen azt igazolták: a választók hiteltelennek tartják a kormánykoalíció energiapolitikájában a japán katasztrófa nyomán elhatározott radikális fordulatot, nem felejtve, hogy az a koalíció, amely kevesebb mint fél évvel ezelőtt a németországi atomerőművek működését átlagban 12 évvel meghosszabbította, a Fukusimában történtek után átmeneti visszavonulót fújt, és a 7 legidősebb erőmű működésére azonnali hatállyal 90 napos moratóriumot rendelt el.

A kormánykoalícióval szembeni bizalmatlanságot, illetve a környezetvédő Zöldek támogatottságának ugrásszerű megnövekedését egyértelműen alátámasztotta az a vasárnap esti felmérés, amelyből kitűnt: a választók csaknem 50 százalékát mindenekelőtt a környezetvédelem és az energiapolitika foglalkoztatja, miközben a konkrét gazdasági és szociális kérdések, valamint az oktatás helyzete jóval csekélyebb mértékben befolyásolta véleménynyilvánításukat.

Az előrejelzések szerint a részvétel mindkét tartományban magasabb volt az 5 évvel ezelőttinél. Szakértők szerint ez szintén azt jelzi, hogy a német választók a japán események hatására nagyobb számban kívántak véleményt mondani az atomerőművekről, illetve az atomenergia jövőjéről. A baden-württembergi és a rajna-pfalzi választások hivatalos végeredménye hétfő hajnalra várható.

Az éppen zajló tartományi választások egyik legfontosabb kampánytémája lett az atomerőművek kérdése. A vasárnapi, kulcsfontosságúnak tekintett baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti választások előtt egy nappal tízezrek vonultak az utcákra szombaton Németország négy legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben tiltakozásul az atomerőművek ellen.

Az atomerőművek jövőjének kérdése már jelentős mértékben befolyásolta a múlt heti szász-anhalti tartományi választások eredményeit, és szakértők szerint még inkább befolyásolta most a vasárnapi baden-württembergi és rajna-pfalzi szavazás kimenetelét.

A szavazók nagy része ugyanis felrója a Merkel kancellár vezette, ugyancsak a konzervatívokból és a liberálisokból álló szövetségi kormánykoalíciónak, hogy a Japánban történt atomkatasztrófáig az atomenergia, illetve az atomerőművek alkalmazásának fő szószólója volt, és az elmúlt év végén az erőművek működési idejét még átlagban 12 évvel meghosszabbította. A Fukusimában történtek nyomán bekövetkezett, szinte 180 fokos fordulatot pedig hiteltelennek és választási manővernek tekintik.