Lefújták a cunamiriadót Japánban

Vágólapra másolva!
Cunamiriadó volt magyar idő szerint hétfőn éjjel Japánban egy 6,5-es erősségű földrengés után. Mijagi prefektúrában félméteres tengerárra számítottak, a riadót másfél órával később lefújták. A március 11-ei földrengés és cunami halálos áldozatainak száma megközelítette a 11 ezret, a hatóságok szerint ez a szám még lényegesen nőni fog.
Vágólapra másolva!

Cunamiriadót rendeltek el helyi idő szerint hétfőn reggel Japánban egy újabb földrengés miatt az NHK japán tv-csatorna jelentése szerint, majd alig másfél óra múlva lefújták a készültséget. Az Északkelet-Japánban regisztrált földrengés 6,5-es erősségű volt a sajtójelentés szerint, és helyi idő szerint hétfőn reggel fél nyolc előtt - közép-európai idő szerint hajnali fél egy előtt - hét perccel következett be. Az amerikai geofizikai felügyelet közlése szerint a földlökés epicentruma tíz kilométer mélyen volt a tengerben, 133 kilométerre Szendaitól - Mijagi prefektúra központjától -, amelyet félig romba döntött a március 11-ei, 9-es erősségű földrengés és az azt követő cunami.

A japán meteorológiai intézet csak korlátozott cunamiriadót rendelt el, amely Mijagi prefektúra partvidékén volt érvényes, és félméteres, vagyis csak kisebb tengerárra figyelmeztetett. Helyi idő szerint röviddel reggel kilenc óra után le is fújták a csendes-óceáni partvidékre vonatkozó készültséget. A riadó miatt leállt a közlekedés több autópálya-szakaszon. A hétfő reggeli földmozgás az első jelentések szerint nem járt áldozatokkal, és anyagi károkat sem okozott.

Vasárnap a fukusimai atomerőmű 2-es reaktorblokkjában lényegesen megnőtt a sugárzás, az erőművet üzemeltető tokiói áramszolgáltató szerint az erőmű vizében lévő sugárzás mértéke tízmilliószorosan meghaladta a szokásos mértéket. A cég később mérési hibára hivatkozvga visszavonta korábbi közlését, de új adatokat nem közölt. Erről itt olvashat bővebben.

Közel 11 ezer halott

A Japánban március 11-én pusztító földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma 10 872, emellett 16 244 embert még mindig eltűntként tartanak számon a japán rendőrség legfrissebb adatai szerint.
A második világháború utáni legsúlyosabb japán válság következtében 240 ezer ember talált menedéket a kialakított 1900 központban. Összesen 18 ezer ház dőlt romba és 130 ezer épület szenvedett károkat, főként a tengerparti zónákban. A legtöbb halálos áldozat Mijagi prefektúrában volt.

Várhatóan a halottak száma a közölt adatokhoz képest tovább nő majd, hiszen a földrengésben és a tengerárban egész családok vesztek oda, így az emberek eltűnéséről nem is kaptak információt a hatóságok - állapította meg az új adatokat hétfőn közlő NHK japán tv-csatorna.