A líbiai háborúba beavatkozó nemzetközi koalíció repülői legkevesebb tíz felkelőt megöltek egy légicsapás során a BBC szerint. A lázadók közben Bregát támadják, amelyet szóvivőjük szerint már vissza is foglaltak.

"Legkevesebb tíz felkelő meghalt, amikor a nemzetközi koalíció tagjai tüzet nyitottak a lázadók menetére Brega és Adzsabíja között péntek este" - írj a BBC brit közszolgálati médium honlapja. A BBC tudósítója szerint a támadás azután történt, hogy az öt gépkocsit használó felkelők tüzet nyitottak egy légvédelmi ágyúra. A BBC arról nem ír, mi lehet az oka annak, hogy a felkelőkre tüzelt a koalíció.

Miután Moammer Kadhafi kormánya visszautasította a felkelők tűzszüneti ajánlatát, a felkelők Brega felé tartanak a BBC szerint. A lázadók szóvivője azt állítja, már el is foglalták Bregát, a BBC közelben tartózkodó tudósítója szerint viszont nem egyértelmű, hogy a városból hallatszó lövések hangjai harcokat vagy ünneplést jelentenek.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit lap helyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a líbiai hatóságok letartóztatták az ország Nagy-Britanniába szökött külügyminiszterének a feleségét. Az újság szerint az asszony elfogásával azt akarják megakadályozni, hogy a külügyminiszter együttműködjön a brit hírszerzéssel.

Ha szeretne többet tudni az arab forrongások által érintett országokról, klikkeljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.