Több százan haltak meg az elefántcsontparti harcokban a héten

Vágólapra másolva!
Legkevesebb nyolcszáz ember halt meg egyetlen elefántcsontparti városban a héten az ország legitim vezetőjéhez hű erők és a leváltott, de a hatalomból távozni nem akaró, korábbi elnök erői közötti harcokban a Nemzetközi Vöröskereszt szerint - írja a BBC brit közszolgálati médium.
Vágólapra másolva!

Az elefántcsontparti kormány úgy döntött, hogy megnyitja az ország légterét, hogy lehetővé tegye a külföldi állampolgárok kimenekítését az afrikai országból. A szárazföldi és a tengeri határok azonban továbbra is zárva maradnak.

A BBC brit közszolgálati médium a Nemzetközi Vöröskeresztre hivatakozva közölte, hogy legkevesebb nyolcszáz ember meghalt az összecsapásokban az Elefántcsontpart nyugati részén fekvő Duekoue városában a héten. A Vöröskereszt szerint az emberek valószínűleg kedden vesztették életüket.

Az országban tavaly novemberben tartott elnökválasztás második fordulója után a választási bizottság Alassane Outtarát nevezte meg győztesként, és a nemzetközi közösség is őt ismeri el az ország legitim vezetőjének. Laurent Gbagbo azonban ezt nem fogadta el, pláne miután az elefántcsontparti alkotmánybíróság megsemmisítette Outtara győztes eredményét. Az országban azóta harcok vannak a két politikus hívei között.

Pénteken az afrikai ország gazdasági központjában, Abidjanban voltak összecsapások, az elnöki palotát is megostromolták, de ez Gbagbo kormányának szóvivője szerint kudarcba fulladt. Az ENSZ, az amerikai külügyminisztérium és a francia elnök is követelte Gbagbo azonnali távozását a hatalomból.