Betiltották a legnagyobb ellenzéki lapot a forrongó Bahreinben

Vágólapra másolva!
A helyi médiahatóság szerint nem létező eseményekről tudósított a legnagyobb ellenzéki lap Bahreinben, ezért felfüggesztették a lap kiadását.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették a legnagyobb ellenzéki bahreini lap kiadását, mert a médiahatóság szerint "etikátlanul" tudósított az országban zajló kormányellenes tüntetésekről - jelentette vasárnap az állami televízió.

A jelentés szerint az al-Vaszat című napilap március 26-a és 28-a között, amikor a csúcspontjára hágott a tiltakozó megmozdulás, olyan eseményekről tudósított, amelyek "nem is történtek meg". Ennek jogi következményei is lesznek - közölte a hatóság.

A hatalmon lévő szunnita vezetés ellen kitört síita lázadás kezdete óta a bahreini katonai vezetés szigorította a média és az internet ellenőrzését. Az al-Vaszat online kiadását ugyancsak hozzáférhetetlenné tették.