Órákon belül leállhatnak egyes kormányzati szervek az USA-ban

Vágólapra másolva!
Két napon belül, csütörtök éjjel negyedszer végződött kudarccal az amerikai elnök és a kongresszus két házelnökének az érvényben lévő költségvetés csökkentéséről folytatott tárgyalása; amennyiben péntek éjfélig nem születik meg a kompromisszum, ideiglenesen megszűnik a szövetségi kormányzat egy részének finanszírozása.
Vágólapra másolva!

A novemberi, félidős választások nyomán republikánus irányítás alá került képviselőház korábban megszavazott egy törvénytervezetet, amelynek értelmében, még a szeptember 30-ig tartó pénzügyi évben 61 milliárd dollárnyi kiadást kellene lefaragni a büdzséből.

A demokraták azt állítják, hogy ebből 34,5 milliárd dollárnyi megszorításba belementek, és erről megállapodás is született. A republikánusok azonban tagadják, hogy létrejött volna az egyezség, és szerdán 40 milliárdnyi költségcsökkentést követeltek.

Barack Obama Harry Reiddel, a szenátus demokrata párti többségének vezetőjével, John Boehnerrel, a képviselőház republikánus párti elnökével és Joe Biden alelnökkel csütörtök éjjel válságtanácskozást tartott. A BBC szerint a republikánusok és a demokraták nem jutottak megállapodásra, de Obama azt közölte az egyeztetések után, hogy a köztük lévő "különbségek beszűkültek". Az amerikai elnök hozzátette azonban azt is, hogy nem érez "vad optimizmust", de reményét fejezte ki, hogy péntekre megszülethet a megállapodás.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor a mintegy 4 millió szövetségi alkalmazott közül mintegy 800 ezernek - beleértve a külföldi háborúkban harcoló katonákat - szombattól felfüggesztik járandósága kifizetését. A nem létfontosságúnak ítélt kormányzati intézmények munkája a megegyezésig leáll. Hasonló esetre legutóbb 15 éve volt példa, amikor a demokrata párti Bill Clinton elnök állt szemben a kongresszussal, amelyben akkor mind a szenátus, mind a képviselőház a republikánusok kezén volt.

A nem létfontosságúnak ítélt feladatokat ellátó szövetségi alkalmazottakat már csütörtökön figyelmeztették: elképzelhető, hogy munkájukra ideiglenesen nem lesz szükség.