Mégsem állnak le az amerikai kormányzati intézmények

Vágólapra másolva!
Mintegy másfél órával a péntek éjféli határidő lejárta előtt a republikánus és a demokrata párti képviselőknek sikerült megállapodniuk abban, hogy meghosszabbítják az amerikai kormányzati intézmények finanszírozását, így elmarad a részleges kényszerszabadságolás.
Vágólapra másolva!

Hosszú alkudozás után, mintegy másfél órával a péntek éjféli határidő lejárta előtt a republikánus és a demokrata párti képviselőknek sikerült megállapodniuk abban, hogy meghosszabbítják az amerikai kormányzati intézmények finanszírozását, így elmarad a részleges kényszerszabadságolás. Péntek éjfélkor járt volna ugyanis le az a határozat, amely lehetővé teszi a szövetségi kormány intézményeinek finanszírozását.

A konfliktust az okozta, hogy az amerikai képviselőházban novemberben többségbe került republikánusok a költségvetés 61 milliárd dolláros csökkentéséről határoztak, de a demokraták csak 33-34,5 milliárdba egyeztek volna bele. A republikánusok azonban ezután egy minimum 40 milliárd dolláros megszorítást akartak.

A demokraták végül belementek a büdzsé több mint 37 milliárdos megkurtításába, és ezzel az Egyesült Államoknak sikerült elkerülnie, hogy 15 évvel a demokrata Bill Clinton és a republikánus többségű kongresszus hasonló szembeállása után ismét leálljanak az amerikai kormányzat nem létfontosságúnak ítélt intézményei. Az alku nélkül mintegy 800 ezer ember maradt volna ideiglenesen fizetés nélkül, köztük az Irakban vagy Afganisztánban harcoló katonák is.

Barack Obama amerikai elnök "a történelem legnagyobb éves kiadáscsökkentésének" nevezte a megállapodást. John Bohner, a képviselőház republikánus elnöke a megállapodás után kijelentette, hogy pártja a következő évtizedben összesen 500 milliárd dollárt kíván lefaragni az amerikai szövetségi költségvetésből. Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének vezetője szintén történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást.