El kellett hagynia Belgiumot annak a püspöknek, aki éveken át szexuálisan molesztálta unokaöccsét. A püspököt sem a polgári, sem az egyházi bíróságon nem tudják felelősségre vonni, mert bűnei már elévültek.

A Vatikán utasítására elhagyta hazáját a belgiumi Brugge volt püspöke, Roger Vangheluwe, aki tavaly bevallotta, hogy éveken át szexuálisan molesztálta egy unokaöccsét.

A Szentszék brüsszeli képviseletén kiadott közlemény szerint a püspöknek lelki és pszichológiai kezelésen kell átesnie, és tevékenységét szoros figyelemmel követik. Vangheluwe vallomása - amellyel párhuzamosan hivataláról is lemondott - pedofil bűnesetekről szóló panaszok sorát indította el az országban.

Az elmúlt évek pedofil botrányai között ő volt az első püspöki rangú személy, aki saját bűne miatt mondott le, nem pedig azért, mert az irányítása alá tartozó egyházmegyében tisztségviselők visszaéléseket követtek el.

Megdöbbenést okozott viszont a közelmúltban, hogy az illetékes ügyészségről kiszivárgott: polgári bíróság előtt a volt püspököt nem vonhatják felelősségre, mert bűnei már elévültek.  A mostani közleményből az is kiderült, hogy Vangheluwe tettei a kánonjog szerint is elévültek, mivel túlságosan régen történtek.