Gyerekeket szállító iskolabusszal borult fel egy bódult sofőr Walesben

Vágólapra másolva!
Tizenkét gyerek ült azon a minibuszon, amelynek sofőrje balesetet okozott Walesben. Egyelőre nem tudni, hogy a vétkes sofőr alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e, de az már biztos, hogy nem volt józan. A buszon utazó gyerekek közül egy sérült meg, őt kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak Walesben egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedd reggel ittas állapotban okozott balesetet egy iskolabusszal. A buszon utazó 12 diák közül egyet kórházba szállítottak, mert a karján szenvedett sérüléseket - írja a BBC brit közszolgálati médium.

Az 59 éves férfit letartóztatták, a gyanú szerint vezetésre teljesen alkalmatlan, alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt ült be az iskolabusz volánja mögé, így a kellő gondosság és figyelmesség hiányában vezette a kisbuszt.

A baleset után kiszállt a helyszínre a tűzoltóság három járműve is. A hatóságok széleskörű nyomozást indítanak az ügyben.