116 holttestet ástak ki egy mexikói tömegsírból

Vágólapra másolva!
Huszonnyolc újabb holttestet találtak egy észak-mexikói tömegsírban, ezzel 116-ra nőtt a sírból eddig kiemelt halottak száma. A gyilkosságok miatt a Los Zetas kábítószerbanda 17 tagját előzetes letartóztatásba helyezték.
Vágólapra másolva!

116-ra nőtt a Mexikó északi részén, egy tömegsírban megtalálta halottak száma - írja a CNN amerikai hírtelevízió internetes oldala a mexikói hatóságok közleményére hivatkozva. Az ország északi részén fekvő Tamaulipas államban 88 holttestet már korábban megtaláltak. A nyomozók jelenleg a halottak azonosításán dolgoznak.

A gyilkosságok miatt 17 gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, ők feltehetően a Los Zetas kábítószerbandához tartoznak - mondta a CNN szerint a mexikói főállamügyész, Marisela Morales.

A hatóságok a hónap elején kezdték feltárni a sírokat, azután, hogy március végén eltérítettek egy az Egyesült Államokba tartó, bevándorlókat szállító buszt San Fernandó államban. Tavaly augusztusban szintén itt találták meg 72 bevándorló holttestét, a gyilkosságokkal ebben az esetben is a Zetast vádolják.

A Kaliforniában élő Ricardo Rivera, azt mondta: bátyját, akinek négy gyermeke él az Egyesült Államokban, március 25-én rabolták el egy buszról. Azóta nem beszélt testvérével. "Valószínűleg halott" - mondja a férfi. "Nem akarom elmondani a gyerekeinek. Túl kicsik, nem akarom összetörni a szívüket" - fogalmazott.

Az észak-mexikói államban a Los Zetas a másik nagy kábítószer-kereskedő csoporttal, az Öböl-kartellel vív harcot az Egyesült Államokba vezető tranzitútvonalak ellenőrzéséért Az elmúlt négy évben, mióta Felipe Calderón mexikói elnök a katonaságot is beveti a kábítószer-kereskedők elleni harcban, több mint 35 ezer embert öltek meg a közép-amerikai országban.