Temetésen gyászoló tömegbe lőttek a szíriai biztonságiak

Vágólapra másolva!
Tovább nőtt a szíriai tüntetések halottainak száma. Az áldozatok többségét a nyílt utcán lőtték le a kormány biztonsági erői. A szíriai kormány terrorcselekménynek minősítette a kormányellenes lázadást.
Vágólapra másolva!

24 embert öltek meg a szíriai biztonsági erők az elmúlt két napban. Az áldozatok többségét Talbisában lőtték le, ahol tüzet nyitottak egy temetésen a gyászoló tömegre. A fegyveresek házkutatásokat is tartottak, és embereket lőttek le a nyílt utcán - idéz a CNN amerikai hírtelevízió egy emberi jogi aktivistát.

A szíriai biztonsági erők szétverték kedd hajnalban a Homsz központjában a rezsim távozását követelők sokezres ülődemonstrációját. Egy emberi jogi aktivista szerint a kivezényelt rendőrök egyike hangosbeszélőn távozásra szólította fel az embereket, de miután ennek nem tettek eleget, a rendőrök tüzet nyitottak rájuk, és könnygázt is bevetettek. A Damaszkusztól 162 kilométerre fekvő másfél milliós városban kilenc embert öltek meg, köztük egy 17 éves fiút is, 21-en pedig megsebesültek.

A megmozdulás vezetői közölték, nem hagynak fel tiltakozó akciójukkal, míg Bassár el-Aszad elnök nem távozik a hatalomból. "Ez határozatlan idejű ülősztrájk, amely addig folytatódik, míg a követeléseinket nem teljesítik" - mondta a tüntetők egyike. Ezek között szerepel a szabadságjogok szélesítése, a politikai foglyok szabadon bocsátása és a letartóztatások beszüntetése.

Latakia városában öt embert öltek meg, negyvenen pedig megsebesültek. Sokukat később elraboltak a kórházból, és a város katonai központjába vitték. A szíriai állami hírügynökség, a SANA hétfőn azt jelentette, egy rendőr mártírhalált halt, 11 másik rendőr és a biztonsági személyzet tagjai pedig megsérültek vasárnap, amikor felfegyverzett bűnözők csoportja tüzet nyitottak rájuk Talbisában.

A tengerparti Baniában tartózkodó egyik szemtanú hétfőn úgy írta le a helyzetet, mint "egy börtönt, amelyből nem tudunk kijutni". A biztonsági erők ellenőrző pontokat állítottak fel, és listájuk van azokról az emberekről, akiket a tüntetésekben való részvétel miatt el akarnak kapni. Az iskolák és a legtöbb bolt zárva van, az emberek pedig nem mennek munkába, amíg a kormányt meg nem döntik. "Az emberek segítenek egymásnak, eddig soha nem látott módon" - mondta a szemtanú.

A szíriai kormány ellen még március közepén kezdtek tüntetni. A szíriai belügyminisztérium hétfői közleményében terroristáknak és az ország biztonságára veszélyesnek nevezte a kormány ellen tüntetőket, és közölte, le hogy le fogják verni a lázadást.